Egy friss tanulmány megállapította, hogy azoknál az embereknél, akik rendszeresen fogyasztanak kávét - persze mértékkel - alacsonyabb a korai halálozás kockázata. Ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy magának az italnak tulajdonítható ez az eredmény - írja a Guardian.
Szerző(k): Szász PéterPénteken egy 1,8 kilométer átmérőjű aszteroida közelíti meg a Földet. A (7335) 1989 JA jelű égitestet a potenciálisan veszélyes objektumok közé sorolják, azonban becsapódásától a szakemberek szerint nem kell tartani.
Szerző(k): Szász PéterA hirtelen csecsemőhalál szindróma (SIDS) a váratlan csecsemőhalálok bő harmadáért felelős az Egyesült Államokban évente, és oka nagyrészt ismeretlen maradt. Az ausztráliai Sydney-i Westmead Gyermekkórház kutatói által május 6-n publikált közzétettek egy tanulmány nemcsak azt igazolta, hogyan halnak meg ezek a csecsemők, hanem azt is, hogy miért. A felfedezés után az érintett családokat talán nem nyomasztja többé borzalmas bűntudat, hogy valamit nem jól csináltak - derül ki Dobson Szabolcs szakgyógyszerész friss bejegyzéséből.
Szerző(k): Szepesi AnitaA NASA InSight űrszondája 2018. november 26-án landolt a Mars Elysium Planitia nevű vulkáni eredetű síkságára. A szonda egyik fontos feladata, hogy adatokat gyűjtsön a marsrengésekről és az esetleges meteorit becsapódások hatásairól. 2022. május 4-én a küldetés 1222. marsi napján sikerült megfigyelni egy rekordméretű M=5 erősségű marsrengést - számolt be az ELKH FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.
Szerző(k): Domokos LászlóTeljes holdfogyatkozás kezdődik hétfőn hajnalban, amely Magyarországról is megfigyelhető lesz napkelte előtt, részleges holdfogyatkozásként a látóhatáron.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz elmúlt másfél évtizedben a műanyagokat lebontó enzimekkel kapcsolatos kutatások sok eredményt hoztak, de a hőmérséklet problémájára nem találtak választ, vagyis hogy ne kelljen lágyulásig melegíteni a PET-palackokat. Most úgy tűnik, az Austinban működő Texasi Egyetem mérnökei és tudósai létrehozták azt az enzimváltozatot, amely akár környezeti hőmérsékleten is képes elvégezni a munkát.
Szerző(k): Szász PéterJoe Biden elnök azt szeretné, ha a kongresszus felgyorsítaná a vízumeljárásokat azon orosz tudósok esetében, akik Moszkva ukrajnai inváziója közepette el akarják hagyni hazájukat, és ezzel felgyorsítanák a már folyamatban lévő agyelszívást. A második világháború után ugyanezt valósították meg a Gemkapocs műveletben a náci kutatók esetében.
Szerző(k): Szabó DánielA Philoponella prominens nevű pók hím egyedei kifejlesztettek egy menekülési stratégiát, hogy a nőstény ne tudja őket megenni szex után. Ennek pedig van egy másik előnye is, a sokszor és sikeresen menekülő pókot a nőstények is rátermettebbnek találják és szívesebben párosodnak vele - írja a Science Alert.
Szerző(k): Szász Péter