turizmus

10.
18.
13:27
Fél nap helyett 50 perc alatt elérhető a népszerű turistacélpont

Fél nap helyett 50 perc alatt elérhető a népszerű turistacélpont

Hamarosan közvetlen légijárat indul Albánia fővárosa, Tirana és Budapest között, az erről szóló megállapodást néhány hónapon belül aláírhatják a partnerek - mondta a gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár a magyar-albán gazdasági vegyesbizottág másik társelnökével, Adela Karapici albán gazdaságfejlesztési miniszter-helyettessel folytatott megbeszélését követően kedden, Budapesten.

Szerző(k): MTI
10.
14.
16:27
Erre utazik a magyar

Erre utazik a magyar

Az idei nyári szezonban a magyar turisták körében Spanyolország, Görögország, Bulgária, Horvátország, Olaszország és Ausztria volt a legkedveltebb úti cél - véli Békefi Veronika, a Neckermann Utazás ügyvezető igazgatója.

Szerző(k): MTI
10.
14.
13:01
Éledezik a turizmus Tunéziában

Éledezik a turizmus Tunéziában

Újból megélénkült a turizmus Tunéziában, az idén az első kilenc hónapban több mint négymillió turista érkezett az észak-afrikai országba, és a nyári szezonban június-októberben is kétszámjegyű volt a növekedés. Idén egész évben a turisták száma meghaladja az ötmilliót a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal előrejelzése szerint az után, hogy a tavaly júliusi terrorcselekmények átmenetileg súlyos visszaesést okoztak a forgalomban.

Szerző(k): MTI
10.
13.
11:19
Ebben Budapest tényleg régiós központ lehet

Ebben Budapest tényleg régiós központ lehet

Budapest lehet a kelet-közép-európai régió szállodafejlesztési központja a BDO Magyarország tanácsadó cég elemzése szerint, a magyar fővárost a szektorban érintettek jó befektetési lehetőségnek tartják.

Szerző(k): Economx
10.
13.
10:01
A \"villámnyaralás\" volt az idei év slágere

A \"villámnyaralás\" volt az idei év slágere

Rövidebb ideig és gyakrabban utaztak el az elmúlt 3 hónapban a magyarok, minden második belföldi szállásfoglalás csupán 1 vagy 2 éjszakára szólt - derült ki a Szallas.hu legfrissebb statisztikáiból.

Szerző(k): MTI
10.
11.
17:51
Csökkent a luxushotelek forgalma - az ok meglepő

Csökkent a luxushotelek forgalma - az ok meglepő

Egészen triviális okra vezethető vissza, hogy miért csökkent idén a magyarországi ötcsillagos szállodák forgalma: árat emeltek.

Szerző(k): Szász Péter
10.
11.
09:04
Kevesebb német, több orosz - ez az új trend

Kevesebb német, több orosz - ez az új trend

Augusztusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 3,6, a belföldi vendégek által eltöltötteké 6,8 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi szinthez képest. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – bruttó árbevétele 5,6 százalékkal nőtt.

Szerző(k): Economx
10.
08.
14:54
Mégis megmarad a Szép-kártya?

Mégis megmarad a Szép-kártya?

A kormány elkötelezett a SZÉP-kártya fenntartásában, mivel az egyaránt jó a magyar családoknak és a turisztikai szakmának - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség szombaton.

Szerző(k): MTI
10.
07.
18:55
Fordulat: bőséges támogatást kaphat a Balaton

Fordulat: bőséges támogatást kaphat a Balaton

Számottevően több támogatáshoz juthat a Balaton kiemelt üdülőrégió a még szakmaközi egyeztetésre váró új javaslat szerint a tavasszal visszavont, 300 milliárd forintos balatoni fejlesztési forrásról szóló kormányhatározathoz képest - számolt be Tóth Tamás, a Miniszterelnökség főosztályvezetője a Balaton Fejlesztési Tanács ülésén pénteken.

Szerző(k): MTI-Eco