Utazási hirdetéseket vizsgált a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), tavaly október óta öt utazásszervezővel szemben indult eljárás hiányos vagy megtévesztő tájékoztatás miatt - mondta Basa Andrea, a Gazdasági Versenyhivatal szóvivője az M1-en.
Szerző(k): MTIMegnyílt Budapesten a The Ritz-Carlton Hotel Company, L.L.C. első magyarországi szállodája, amely legnagyobb számban amerikai vendégeket fogad majd.
Szerző(k): Szász PéterA külföldiek 12,7, a belföldiek 10,6 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el februárban a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban. Az összes vendégéjszaka száma ezzel 11,6 százalékkal nőtt - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): MTIA Franciaországba látogató külföldi turisták száma 0,9 százalékkal emelkedett tavaly, s elérte a 84,5 milliót, jóllehet a novemberi párizsi merényletek fékezték a növekedést, mindenekelőtt a fővárosban - közölte pénteken a turizmusért is felelős francia külügyminisztérium.
Szerző(k): MTIÁprilis végéig kell kidolgoznia a nemzeti fejlesztési miniszternek az egységes állami turizmus-fejlesztési koncepciót és támogatási rendszert, miután a turizmussal és a vendéglátással kapcsolatos állami feladatok, köztük a Magyar Turizmus Zrt. feletti tulajdonosi jogok gyakorlása az NFM-hez kerül.
Szerző(k): MTIA görög idegenforgalmi ipar illetékesei abban bíznak, hogy idén rekordszámú turista keresheti fel az országot. Reményüket arra alapozzák, hogy a bevándorlók száma csökken, miközben az orosz turistáké jelentősen nő.
Szerző(k): EconomxAz előfoglalások adatai alapján csökkent az érdeklődés a törökországi egyéni és társas utazások iránt - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének alelnöke.
Szerző(k): MTI-EcoRég tapasztalt szintre került a magyarországi szállodai fejlesztésekbe vetett üzleti és piaci bizalom. A következő 1-2 évben 5-10 százalékkal bővülhet a jelenlegi mintegy 19 ezer szobás kapacitás - vetíti előre a BDO Magyarország elemzése.
Szerző(k): Economx