Bill Gates, a Microsoft alapítója Twitteren több koronavírussal kapcsolatos kérdésre is válaszolt, és elmondta azt is, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie a világnak 2022-ben.
Szerző(k): Tér DiánaElon Musk, a Tesla vezérigazgatója ismét Tesla részvényeket adott el; az újabb, több mint 1 milliárd dollárnyi részesedéstől való megválásával összességében lassan eléri a 10 milliárdos szintet.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA New York Times birtokába került egy megrendelő dokumentum, amelyből kiderül, hogy a kínai állam magáncégeket használ fel, hogy igény szerint tartalmakat hozzanak létre, követőket vonzzanak, nyomon kövessék a kritikusokat és egyéb szolgáltatásokat nyújtsanak a propagandakampányokhoz az olyan közösségi oldalakon, mint a Twitter vagy a Facebook, amelyek egyébként az országban be vannak tiltva.
Szerző(k): Szabó DánielBár gyakran elhangzik a jobboldali konzervatív és populista vezetők részéről, hogy a nagy technológiai cégek korlátozzák őket, hogy a liberális véleménydiktatúrát tartsák fenn, egy friss kutatás szerint pont fordított a helyzet.
Szerző(k): Szabó Dániel21 milliárd dollár értékű részvénycsomagtól válik meg a világ leggazdagabb embere egy Twitter-szavazás eredményének köszönhetően. A most eladott pakettel már túljutott 15,4 milliárdon is.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Teslát perbe fogták Elon Musk vezérigazgató közösségi médiás bejegyzései, köztük a részvényeladásokról szóló Twitter-közvélemény-kutatása miatt. Egy befektető amiatt indított eljárást, mert Musk kamu közönségszavazása lehúzta a részvények árfolyamát.
Szerző(k): Szabó DánielAz amerikai Igazságügyi Minisztérium átfogó vizsgálatot indít a hedge-fundok és elemzőcégek shortolási stratégiáival kapcsolatban. Megvan az esély arra, hogy a tőzsdei befektetések teljes szabályrendszere átalakul ennek nyomán.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásJelentős tőkéhez jutott Donald Trump médiacége, azonban nem részletezték, hogy kitől kapták a mostani befektetést. A vállalat értékét már közel 4 milliárd dollárra becsülik, a jövőben ráadásul más piacokra is terjeszkedne. A volt amerikai elnök saját közösségi oldalával hívná ki azokat a cégeket, akik korábban kitiltották a platformokról.
Szerző(k): Nagy Martin