A Belügyminisztérium válaszai mérsékelten egyértelműek, a tavasszal beígért egymilliárd pedig a bujkál a költségvetési tételek között - számolt be a Népszava.
Szerző(k): Domokos LászlóMeglepetés érte a rászoruló egyetemistákat és főiskolásokat, amikor megtudták, mekkora összegű szociális ösztöndíjat kapnak az őszi szemeszterben: több felsőoktatási intézményben például 10 ezerről 20 ezer forintra emelkedett a támogatás minimuma, és a jogosultak köre is nagyobb lett. Ideje volt az emelésnek: a felsőoktatási ösztöndíjakra fordítható normatíva összege tíz éve változatlan, jövő szeptembertől azonban lehet, hogy a jó tanulmányi eredményű hallgatók is több pénzt kapnak majd - számolt be az Eduline.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóEmelkedik a gyermekek után járó ápolási díj összege 2019-től - jelentette be Novák Katalin a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanÖsszesen 13 filmet támogatott szeptemberig a Magyar Nemzeti Filmalap.
Szerző(k): Szabó DánielViktoria Marinovát a bulgáriai Ruszéban ölték meg. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Szerző(k): Szabó DánielA Balaton-régióban az egy lakosra jutó támogatás mértéke másfélszerese az országos átlagnak, ez jól mutatja, hogy a régiót kiemelten finanszírozzák - mondta Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke pénteken Balatonfüreden, a szervezet ülésén.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Európai Unió 5 millió euróval (mintegy 1,6 milliárd forint) támogatja az afrikai országok hatóságainak a globális vámszabályok bevezetése és a kereskedelem megkönnyítése érdekében végzett munkáját - közölte az Európai Bizottság pénteken.
Szerző(k): Szepesi AnitaA kormány 2020-ig 60 milliárd forintot fordít a nemzeti parkok és az ökoturizmus fejlesztésére, valamint a magyarországi természetvédelmi helyek bemutatásának javítására – mondta Rácz András, az Agrárminisztérium (AM) környezetügyért felelős államtitkára.
Szerző(k): Szász Péter