Az államháztartás hiánya jelenleg 110 százalékon áll, vagyis a teljes éves keretén is túlnyújtózkodott már a kormány. A kiugróan magas szám oka, hogy az Európai Uniótól még nem érkeztek meg azok a támogatások, amelyeket már a magyar fél különböző pályázatokra kifizetett. Most kiderült, mekkora számlát küldtek Brüsszelnek.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Unió 138 millió euró (mintegy 44 milliárd forint) értékű humanitárius és fejlesztési segélyt biztosít az afrikai Csád-tó régiójának országai, Nigéria, Niger, Csád és Kamerun számára - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Szerző(k): Szász PéterTöbb mint 350 millió forintból kezdődtek meg kerékpárosbarát fejlesztések Balatonalmádiban, ahol új kerékpárút és jelzőlámpás csomópont is épül - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány 2017-ben az ipari zöldségtermelők számára 3,5 milliárd forintot fizetett ki, a zöldségtermesztők pedig 1,6 milliárd forint közvetlen támogatásban részesültek.
Szerző(k): Domokos ErikaKereken 300 ezer forintot utalt át júniusban támogatás formájában a Fidesz alapítványának az állami megbízásokban nem szűkölködő Sárhegyi és Társa ügyvédi iroda.
Szerző(k): Vég MártonAz Európai Bizottság a menekültek ellátására és a befogadó táborok minőségére és felszereltségére adott uniós támogatások minden fillérjének felhasználását ellenőrzi - közölte Tove Ernst, az uniós bizottság illetékes szóvivője az MTI szerint csütörtökön.
Szerző(k): Szabó DánielA magyar cégeknek csak az 50 százaléka használja a digitális gazdaság vívmányait - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke csütörtök reggel az M1-en.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz élményszegénynegyed és a fürdő felújítása mellé öko-parkot kap a város.
Szerző(k): Szabó Dániel