Megjelentek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) első idei pályázatai a kompenzációs keretből, a Pest megyei önkormányzatok összesen 4 milliárd forintot kaphatnak felszíni csapadékvíz-elvezetésre, 5 milliárd forintot pedig az egészségügyi alapellátást nyújtó intézmények fejlesztésére.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA tervezetteknek megfelelően, júniusban döntött a Miniszterelnökség az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) pályázatokról, amelynek keretösszegét 68 milliárd forintra emelte meg, ezáltal 3900 pályázat, a kérelmek 92 százaléka részesült támogatásban - közölte csütörtökön a Miniszterelnökség az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanEgyelőre ismeretlen okból Békéscsabán épült meg a Medgyesegyházára tervezett szerelőcsarnok – adta hírül a Magyar Nemzet.
Szerző(k): EconomxMár a támogatás elnyerésétől a projekt megvalósításáig, azaz a szerződés teljesítéséig nyomon követhetővé válnak a közbeszerzési eljárások a legnépszerűbb közbeszerzési hirdetmény figyelő portál, a khf.hu fejlesztésének köszönhetően.
Szerző(k): EconomxAz étel- és ital automatákba beszerelendő felügyeleti egység támogatását elszámolta a kormány, csaknem másfél milliárd forint szükséges pluszban - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaGyőr, Salgótarján és Szekszárd támogatásáról döntött a kormány, a lehetőségek között szerepelt egy 2-szerk 2 sávos út építése Győr és Dunaszerdahely között, új Duna-híddal, feltéve, hogy a szlovák fél is támogatja azt.
Szerző(k): Németh GézaA tervek szerint 733 új munkahelyet teremthet a jelenleg is folyó társadalmi célú vállalkozásokat támogató 6 milliárd forint összértékű pályázat – jelentette be Simon Attila István munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár.
Szerző(k): Kovács BertoldNem csupán a vállalatok társasági adójából levonható pénzből támogatható sportágak körét bővítette a parlament az erről szóló törvény módosításával, hanem új lehetőséget teremtett arra, hogy az érintettek eltitkolják, mennyit adtak, illetve kaptak.
Szerző(k): Komócsin Sándor