A 2018-as költségvetési tervezetben 18 milliárddal több jut a gyógyszerkaszára (patikai forgalomban kapható gyógyszerek ártámogatására) mint a 2017-es terv, a jövő évi büdzsé így eléri a 337,4 milliárd forintot, amelyből 72,4 milliárd forintot a gyógyszergyártók fizetnek. A visegrádi országok átlagától azonban még a megemelt összeggel is messze lemarad a magyar gyógyszertámogatás összege.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Átlátszó megkeresésére az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) azt közölte, hogy 2016-ban bő félmilliárd forinttal támogatta a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz idei évben a Vodafone Magyarország nyerte el a Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése által adományozott „A Civilek Támogatásért” díjat, amelyet a Miskolc város napján adott át Kriza Ákos polgármester a Miskolci Nemzeti Színházban rendezett ünnepségen.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére eső 89,2 milliárd forintos forrásának harmadát már lekötötték, ebből az összegből több mint több mint 180 projekt valósulhat meg - jelentették be a megyei közgyűlés vezetői Nyíregyházán.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz Eximbank és Biztosító 2021-ig az exportra termelő mikro-, kis- és közepes vállalkozások több mint 50 százalékát szeretné pénzügyi termékeivel elérni, ennek érdekében például a 2017 második felében induló Jövő exportőrei programmal 100 milliárd forint új hitellehetőséget nyit meg a magyar vállalkozások számára - mondta Urbán Zoltán, az Exim vezérigazgatója az MTI-nek.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanNem emeli a családi pótlékot a kabinet - hívta fel a figyelmet Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az ATV-ben. A kormány hatékonyabbnak tartja a munkához kötött támogatásokat.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Magyar Tudományos Akadémia (MTA) arra kéri a kormányt, hogy tegye lehetővé a CEU további zavartalan működését Budapesten. Erről az akadémia háromnapos 188. közgyűlése hozott határozatot.
Szerző(k): Papp ZsoltAz elektromos hajtású gépkocsik vásárlásának támogatására szánt tavalyi kétmilliárd forintos keretet nem sikerült elkölteni, ezt meghosszabbítják, és idén további hárommilliárd forintot pályáztatnak majd - mondta Nikoletti Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára az Országgyűlés gazdasági bizottsága közlekedési albizottságának ülésén kedden Budapesten.
Szerző(k): Papp Zsolt