A következő három év jobb lesz a tavalyinál a magyar gazdaság növekedése szempontjából – köszönhetően a meginduló uniós támogatásoknak. Nagy probléma, hogy nincsenek magánberuházások a korrupció és a bürokrácia miatt, így nem lehet tudni, hogy 2020-tól mi húzza majd az országot. A magyar gazdaság elvesztette versenyképességét, erről a kormány is sokat beszél – ám a fordulathoz több versenyre és több képességre lenne szükség.
Szerző(k): Papp ZsoltAz elmúlt hetekben az MSZP miniszterelnök-jelöltje „Fizessenek a gazdagok” címmel hirdetett új politikát. Pár napja pedig az MSZP elnöke beszélt arról, hogy 65 év felett a gyógyszer ingyenes lesz mindenkinek. Élénk vita kezdődött arról, hogy a két üzenet megfér-e egymás mellett, azaz mi lesz a 65 év feletti gazdagok gyógyszerével. Ennek kapcsán a Policy Agenda megvizsgálta a jelenlegi támogatási rendszert.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAki év végéig nem építi be az Otthon melege program támogatással vásárolt régi fajta gázkonvektorát, az kénytelen lesz módosítani támogatási szerződését, amelynek részeként egy korszerűbb berendezést kell vásárolnia.
Szerző(k): Komócsin SándorIskolák, óvodák, önkormányzatok, civil szervezetek pályázhatnak közösségi falfelületek megújítására a Let\'s Colour Településszépítő Egyesületnél, amely 800 négyzetméter beltéri falfelület kifestésére elegendő festéket ad a nyerteseknek.
Szerző(k): Szász PéterAngela Merkel elutasítja, hogy az uniós támogatások csökkentésével büntessék a közös döntések végrehajtásától elzárkózó vagy a jogállamiság ellen vétő tagállamokat. A német kancellár erről az EU jövőjéről szóló római nyilatkozat aláírásának alkalmából az ARD országos köztelevízióban vasárnap sugárzott interjúban beszélt - idézi az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelySzabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára szerint nagy kihívás volt, de sikerült január elsejétől a Magyar Olimpiai Bizottságtól (MOB) átvett feladatok végzését zavartalanul elindítani.
Szerző(k): Papp ZsoltTrükkösen találtak finanszírozást a Kliknek.
Szerző(k): Domokos ErikaTovább működhet Magyarországon a társaságiadó-kedvezmény rendszere (tao), így a sportba is áramolhat a közvetett állami támogatás.
Szerző(k): Domokos Erika