Svájcban állt bíróság elé a két sportvezető, az ügyészség a múlt hónap közepén húsz hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kért mindkét vádlottra, és Platinire 2,2 millió svájci frankos pénzbírság is várt.
Szerző(k): Rácz GergőA Kreml csütörtökön közölte, hogy nem született megállapodás arról, hogy Ukrajnából gabonát adnak el Törökországnak - amelyet Ukrajna szerint Oroszország ellopott tőle -, de a megállapodáson való munka folytatódik. Ezzel egyelőre nem enyhültek a globális élelmezési válsággal kapcsolatos félelmek.
Szerző(k): Szabó DánielA szerb elnök szerint az orosz külügyminiszter tervezett látogatása körül kialakult nemzetközi balhét a Nyugat csak a Szerbiához hasonló kis országokkal szemben meri meglépni - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánBírósági dokumentumok szerint több mint 100 orosz nemzeti gárdistát bocsátottak el, mert nem voltak hajlandók harcolni Ukrajnában, ami az eddigi legegyértelműbb jele annak, hogy a biztonsági erők egy része nem ért egyet Moszkva ukrajnai inváziójával.
Szerző(k): Szabó DánielOrbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken Párizsban tárgyalást folyatott Marine Le Pennel, a francia Nemzeti Tömörülés elnökével - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNem pusztán közvetlen káros gazdasági hatásai miatt vetett sötét árnyékot a davosi Világgazdasági Fórumra az Ukrajna elleni orosz invázió, hanem azzal is, hogy felvet néhány nagyon súlyos kérdést, amelyre hosszú távú választ kell adniuk a világ nagyvállalatainak. A legfontosabb nyitott kérdés, hogy milyen hatással lesz az orosz gazdaságra a nyugati embargó.
Szerző(k): Komócsin SándorAz orosz és az ukrán tárgyalók egymást vádolják azzal, miért akadtak el a béketárgyalások, amelyek véget vethetnének az ukrajnai vérengzésnek és rombolásnak. Egyelőre a süketek párbeszéde zajlik.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Európai Unió valószínűleg gyorsan jogsértési eljárást indítana az Egyesült Királyság ellen, és felfüggesztené a kereskedelmi megállapodásukat, ha Boris Johnson kormánya olyan törvényt terjesztene elő, amely visszavonja az Észak-Írországgal folytatott kereskedelemmel kapcsolatos kötelezettségvállalásait – közölték uniós tisztviselők a Bloomberggel.
Szerző(k): Szabó Dániel