társasház

05.
13.
18:08
Bonyolultabbá válhat a társasházi lakásfelújítás - itt is törvényt módosítanak

Bonyolultabbá válhat a társasházi lakásfelújítás - itt is törvényt módosítanak

A lakástulajdonosok és lakóközösségek mindennapjaira is kihatással lehet az az elsőre talán jelentéktelennek tűnő, a társasházi külön tulajdonban álló ingatlanokban végzett építkezések szabályait érintő módosítás, amelyet a törvényhozó a jórészt a településtervezéssel összefüggő szabályok átfogó módosításához kapcsolódó, 2021. évi XXXIX. számú salátatörvényben „rejtett el” – figyelmeztetnek a Taylor Wessing ügyvédi iroda ingatlanjogi szakértői.

Szerző(k): Domokos Erika
05.
12.
06:40
Gyengén kezdett az idén a húzóágazat

Gyengén kezdett az idén a húzóágazat

Idén január és március között 421 milliárd forint értékben indultak építőipari kivitelezési munkák, ami bár nem tér el kiugró mértékben az előző három negyedév során látott összegektől, de így is az elmúlt két év legalacsonyabb Aktivás-Kezdés mutatója az EBI Építésaktivitási Jelentés szerint. A megelőző két év január-március közötti időszakaihoz képest egyértelműen gyengébb az évkezdet: a jónak számító 2020-as első negyedévhez képest körülbelül 35 százalékos, 2019 azonos időszakával összevetve 15 százalékos a csökkenés.

Szerző(k): Szepesi Anita
03.
06.
13:32
A kormány segítségét kérik a társasházak

A kormány segítségét kérik a társasházak

A járványhelyzet miatt nem lehet megtartani sok társasház közgyűlését, így Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének (TTOE) elnöke kéri Varga Judit igazságügyi minisztert és Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy engedélyezzék a beszámolók és a tervezések írásbeli szavaztatását.

Szerző(k): Szabó Dániel
02.
23.
06:40
Önkényes foglalás történt egy társasházban, Kúriáig jutott az ügy

Önkényes foglalás történt egy társasházban, Kúriáig jutott az ügy

Egy társasházban az egyik lakástulajdonos önkényesen elfoglalta a szárítót. Három bírói fórum kellett ahhoz, hogy a társasház visszakapja a rendelkezési jogot a szárító felett.

Szerző(k): Németh Géza
01.
29.
11:56
Társasházban lakik? Ismét módosult egy jogszabály

Társasházban lakik? Ismét módosult egy jogszabály

A veszélyhelyzet meghosszabbítása miatt márciusig nem tarthatók társasházi közgyűlések és nem váltható le a közös képviselő sem - hívta fel a figyelmet a Társasházak és társasházkezelők lapja.

Szerző(k): Domokos Erika
01.
06.
08:32
A budai világörökségi látképet veszélyezteti egy különös ingatlanépítés

A budai világörökségi látképet veszélyezteti egy különös ingatlanépítés

Megváltoztatja a Duna-parti világörökségi látképet a Várkert rakpart 17. alatti társasház tetejére épített emeletráépítés, ami ellen hiába harcolnak a lakók.

Szerző(k): Komócsin Sándor
12.
30.
12:48
Házat építene, könnyebb lesz a dolga

Házat építene, könnyebb lesz a dolga

Szerdától a legfeljebb 6 lakásos és 1000 négyzetméter összes hasznos alapterületű lakóépületre nem kell építési engedélyt kérni, elég az egyszerű bejelentés.

Szerző(k): Németh Géza
12.
29.
09:29
Új szabály érkezik: bírságot kaphatnak a feledékeny társasházak

Új szabály érkezik: bírságot kaphatnak a feledékeny társasházak

A társasházak, amennyiben elmulasztják a kazánok, a hőszivattyúk és a légkondicionálók energetikai felülvizsgálatát, akár 550 ezer forint bírságot is fizethetnek.

Szerző(k): Németh Géza
12.
19.
09:58
Új forrásokhoz jutnak a társasházak

Új forrásokhoz jutnak a társasházak

Hárommilliárd forintból folytatódik a társasházak távfűtés-korszerűsítési programja - jelentette be szombaton az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Ahogy arról korábban írtunk, a pluszforrásokra nagy szüksége van a társasházaknak, mivel a lakástakarékpénztárak (ltp.) kivezetésével fokozatosan válik egyre nehezebben finanszírozhatóvá egy-egy fejlesztés. Az érdekképviseletek már kérték is a kormány segítségét.

Szerző(k): Szabó Dániel