Engedély nélkül távolítottak el a hallottakból bizonyos részeket a Pécsi Tudományegyetemen. Ráadásul a kurzuson a hallgatóktól alkalmanként 60 ezer forintot kért a fül-orr-gégész szakorvos. Az ügyészség nem ajánlott vádalkut, hosszú tárgyalássorozat jöhet.
Szerző(k): Economx2021-ben 85 alkalommal írta át év közben a kormány a költségvetést, 2022-ben pedig 60 ilyen eset volt. Ezekben az esetekben összesen 2693 milliárd forint pénzmozgás valósult meg – erről készített összeállítást a hvg.hu
Szerző(k): Sz.Horváth ZsoltSzomszédunknál az év elejétől a borravaló mértéke legfeljebb 15 százalék lehet, és fel kell tüntetni az éttermi, kávézói nyugtán, hogy a vendég adott-e borravalót, és ha igen, mennyit.
Szerző(k): EconomxKlaus Iohannis román elnök azt kérte ukrán kollégájától, Volodimir Zelenszkijtől, hogy Kijev találjon gyors megoldást Bukarestnek az ukrán kisebbségi törvénnyel kapcsolatban kifejtett aggodalmaira - közölte szerdán a román elnöki hivatal, amely szerint a két államfő telefonon beszélt egymással.
Szerző(k): Gecsei ÁdámKanada 2023-ban bezárja kapuit a külföldi befektetők előtt, legalábbis akik lakást szeretnének vásárolni. A kormánypárti politikusok szerint a kanadai lakáspiac vonzza a nyerészkedőket, a gazdag vállalatokat és a külföldi befektetőket.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz elmúlt évtizedeke legátfogóbb tőzsdei átalakítására tett javaslatot az amerikai értékpapír felügyelet. Az átláthatóságot és hatékonyságot javítani hivatott javaslatok az egész világ számára fontosak lehetnek, az amerikai tőzsdék ugyanis mindig is mintaként szolgáltak a világ többi részének.
Szerző(k): EconomxKiszámítható és ösztönző szabályozási keretet teremt a geotermikus energia hasznosítására a bányászati törvény Országgyűlés által elfogadott módosítása - közölte az Energiaügyi Minisztérium. A bányafelügyelet közhiteles nyilvántartást vezet majd a geotermikus kutatási területekről. A maximum harmincöt éves időtartam egy alkalommal, legfeljebb az eredeti időtartam felével meghosszabbítható.
Szerző(k): Németh TamásSok legenda kering a Mikulásról, azt azonban kevesen tudják, hogy Szent Miklós püspök nemcsak a gyermekek, hanem a gyógyszerészek, az illatszerészek és nem utolsó sorban a pálinkafőzők védőszentje is. Jó kezekben van tehát ez a hungarikumunk, pláne hogy a Pálinka Nemzeti Tanács oltalmát is élvezi.
Szerző(k): Sánta András