Az ellenzék a plakáttörvény elutasításával a rendszerszintű korrupció pártjára állt, várja az oligarchák adományait, az MSZP pedig \"kilóra megvehető\" - jelentette ki Kósa Lajos szerdán a TV2 Mokka című műsorában.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA június 12-i héten szavaz a parlament a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatról - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Szepesi AnitaA jelenlegi két év helyett legfeljebb egy évre szóló hűségidőt köthetnének a távközlési szolgáltatók az ügyfelekkel az elektronikus hírközlésről szóló törvényt módosító kormánypárti javaslat szerint - írja csütörtöki számában a Népszava és a Világgazdaság.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz Európa Tanács parlamenti közgyűlése (PACE) határozatában arra szólította fel a magyar kormányt, hogy függessze fel a civilszervezetekre vonatkozó törvényről szóló jogalkotást, illetve a CEU-törvény alkalmazását, amíg az alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság el nem készíti szakértői véleményét.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Országgyűlés gazdasági bizottsága visszavonta a Munka Törvénykönyve módosítására irányuló javaslatot - írja közleményében a Munkástanácsok Országos Szövetsége.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMég a héten benyújtja az Országgyűlés elé a pártok tiltott támogatásáról szóló javaslatát a nagyobbik kormánypárt annak érdekében, hogy a politikai tömörülések a reklámhordozókat csak piaci áron vehessék igénybe - közölte a Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz új magyar egyházjogi törvénnyel kapcsolatban korábban megállapított jogsértések miatt hárommillió eurós (mintegy 935 millió forintos) kártérítést ítélt meg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).
Szerző(k): Dzindzisz SztefanValósággá válhat-e az a parlament előtt lévő javaslat, mely szerint egyes cégek akár három évig is visszatartanák a túlórapénzt. Bár sokan ma még inkább amiatt szenvednek, mert nem fizetik ki nekik a túlórapénzt, a javaslatot így is nagy felháborodás kísérte.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan