Egy múlt heti törvénymódosítás eredményeként jelentékeny mértékben szűkül a gyógyászati segédeszközök házhozszállítása, ezen belül pedig megszűnik azok postázása - hívja fel a magyarországi gyógyászati segédeszköz használók figyelmét az Orvostechnikai Szövetség (OSZ).
Szerző(k): NAPIHa a gyógyszerészek nem élnek a lehetőséggel, akkor az államé lehet a patikatulajdon elővásárlási joga - derül ki a Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter által csütörtökön benyújtott, zárószavazás előtti módosító javaslatból.
Szerző(k): MTIA parlament módosította a költségvetést, újra elfogadta az államfő által visszaküldött törvényeket, és lehetővé tette, hogy 5 éves korig családi napközibe is lehessen járni a kötelező óvoda helyett.
Szerző(k): InforádióA fővárosi önkormányzat közvetlen irányítása alá kerül a Margitsziget, miután az Országgyűlés hétfőn 252 igen, 54 nem szavazattal, 44 tartózkodás mellett elfogadta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter erre vonatkozó javaslatát. A gépjárműadót és a környezetterhelési díjat továbbra is a XIII. kerület szedheti be.
Szerző(k): MTIAz NGM június 7-én este kérvényezte a törvényjavaslat sürgős eljárásban való véleményezését az ECB szóvivője szerint.
Szerző(k): MTI-EcoA parlament gazdasági bizottsága azt javasolja, hogy a miniszterek helyett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. rendelkezzen az állami vagyonnal kapcsolatos tulajdonosi jogokkal; ezt egyebek mellett a különféle rezsicsökkentésekről szóló törvényjavaslathoz beadott módosító indítványában fogalmazza meg a testület.
Szerző(k): MTIÚjabb módosító javaslatot nyújtottak be kormánypárti képviselők a vízgazdálkodási törvényhez, így a korábban javasolthoz képest tovább egyszerűsítenék a legfeljebb 50 méter mély, mezőgazdasági öntözési célú kutak létrehozását; az új változat szerint elegendő lenne utólag bejelenteni az építést. A szakma már az eredeti tervben is veszélyeket látott.
Szerző(k): Major AndrásJelentős deficitet hozhat az önkormányzatoknak a hulladéktörvény (Ht.) újabb módosítása, amelyről ma tartanak általános vitát a parlamentben.
Szerző(k): Tóth Kata