A katalán nemzeti ünnepen a rendőrség tájékoztatása szerint 115 ezren, míg a szervezők szerint 800 ezren vonultak utcára hétfőn Barcelonában, és az elszakadást követelték Spanyolországtól.
Szerző(k): Economx.huOrszágos tanévnyitó címmel tartottak demonstrációt a Kossuth Lajos téren civilek és szakszervezetek.
Szerző(k): EconomxNem kaptak választ a kormányfőtől, ezért pakkot vittek neki.
Szerző(k): Zádori BenceA nyári szünet után az iskolakezdéssel egy időben demonstrációkkal térnek vissza az utcára a diák- és tanárszervezetek.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraElsősorban a pedagógus szakszervezetek gyengítését célozhatja az a tervezet, amely eltörölné a közszférában a munkavállalók automatikus tagdíjfizetését, legalábbis szakszervezeti körökben ezt tartják a legvalószínűbb magyarázatnak – értesült a Napi.hu. A tervezet egyes kamarákat is érinthet.
Szerző(k): Nagy KristófAz utcai erőszakhullám elérte a 700 millió eurós kárt, több mint 13 ezer ügyfél toporog a biztosítóknál.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaÁllatvédők tiltakoztak pénteken a spanyolországi bikaviadalok ellen a Vatikánnál; a bikának öltözött állatvédők Ferenc pápát arra szólították fel, hogy nyilvánosan ítélje el az állatkínzást.
Szerző(k): Varga CsengeBezárták a legnagyobb iráni webáruház központját, ami előtt nem sokkal korábban olyan csoportképek jelentek meg, amelyeken egyes női alkalmazottak nem viselték az előírásszerű fejkendőt.
Szerző(k): Economx