A rendőrség 70 ezerre becsülte a résztvevők számát, a rendezők szerint több mint százezren voltak. Az egyik felszólaló szerint az országuk kormánya „talán ukrán, talán brüsszeli, de semmiképpen sem cseh”.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonAz Ukrajna ellen indított orosz agresszió első hat hónapjában több mint 16 ezer orosz embert tartóztattak le azért, mert tüntetett a háború ellen. A média korlátozásában is serénykednek az orosz hatóságok.
Szerző(k): Komócsin SándorA gazdák szerint a kormány nem tartotta be az ígéreteit, és attól is tartatnak, hogy meglévő jogi védelmeik meggyengítésével nagyvállalatok kiszorítják őket.
Szerző(k): Rácz GergőPhiladelphiában hirdettek munkabeszüntetést, jobb körülményeket követelnek, és kikérik maguknak, hogy nem készítették fel őket egy lövöldözés kezelésére.
Szerző(k): Rácz GergőAugusztus 20-án 1800 traktor és 2200 személyautó indul el az ország különböző pontjáról Budapestre, mondta Szabó Bálint az agrárdemonstráció szervezője. Ma még egyeztet a rendőrséggel, mert ragaszkodnak ahhoz, hogy a pesti alsó rakpartig eljuthassanak a mezőgazdasági járművek is.
Szerző(k): Koncsek RitaNem egységesek a benzinkutasok a kormánnyal szembeni, így az ünnepi hétvégén is lehet majd találni nyitva levő benzinkutat. Nagyjából 600 kút közölte, hogy akkor zárva tart, a legnagyobb láncok viszont nem csatlakoztak.
Szerző(k): Rácz GergőForrong a közoktatás, a diákok azt kérik társaiktól, hogy szeptember 1-jén menjenek kockás ingben a tanévnyitóra, a pedagógusok pedig kiszámolták, hogy az általuk kért 45 százalékos béremelés helyett a kormány évente 14 százalékos béremeléssel számol.
Szerző(k): Koncsek RitaSzerbiában hetek óta tiltakoznak a gazdák az ellen, hogy a kormány beavatkozik a piaci viszonyokba, aminek ők isszák meg a levét. A megmozdulások forgalomlassítással kezdődtek és híd- és útlezárásokkal folytatódtak.
Szerző(k): Komócsin Sándor