Sopánkodik a romániai sajtó, mert a külföldi tőkebefektetések egyes mutatói alapján Bulgária is jobban áll Romániánál. Magyarország helyezése változó.
Szerző(k): Barabás JúliaMiután majd 1,2 milliárd forint osztalékot vett fel tavaly az Altus Portfolió Kft.-ből, Gyurcsány Ferenc most 300 millió forinttal csökkenti a cége törzstőkéjét - értesült a HVG.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMárcius végén létrejött az ország leggazdagabb alapítványa: Pallas Athéné Domus Educationis, amely két korábbi jegybanki szervezet összeolvadásából állt fel, s csaknem 103 milliárd forintról dönt - adta hírül a Népszava.
Szerző(k): Domokos LászlóA Magyar Nemzeti Bank (MNB) július 1-jétől rendszerkockázati tőkepuffer megképzésére és tartására kötelezte a CIB Bankot és a Raiffeisen Bankot - tette közzé az MNB a honlapján.
Szerző(k): Domokos ErikaFélmilliárd forint támogatást nyert az innovációs alapból a Baconsult Kft., amely augusztus elsejétől számítva két évig egymilliárd forintot meghaladó támogatást és szolgáltatást nyújt tíz közép-magyarországi startupnak - írta a cég közleménye alapján az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaA befektetők 7,7 milliárd dollárt vontak ki amerikai részvényekből a szerdával végződő egy hét alatt, ami az utóbbi öt hetet tekintve a legerősebb tőkekiáramlást jelenti - ez derült ki a Bank of America-Merrill Lynch (BAML) bankcsoport pénteken ismertetett adataiból.
Szerző(k): Domokos LászlóElképesztő mértékben, csaknem 500 milliárd dollárral nőtt az elmúlt egy évben a tőzsdén jegyzett alapokban lévő tőke mennyisége, s átlépte a háromezer milliárd dollárt. Az ETF-ek olcsóságukkal letarolják a piacot.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA fővárosban még több mint 13 ezer kft. nem tett eleget a törzstőkeemelésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak: kényszertörlés és bírság vár rájuk.
Szerző(k): Szász Péter