Nyereséggel zárta az első negyedévet a Berkshire Hathaway amerikai holdingtársaság, amely a világon az egyik legnagyobb, tőzsdén jegyzett cég. Egy éve veszteségről jelentett a cég, míg a tavalyi utolsó negyedévben már súlyos mínuszról számolt be.
Szerző(k): K. Kiss GergelyRekordszintű profitot termeltek a norvég állami nyugdíjalap, a világ legnagyobb szuverén pénzügyi alapjának befektetései az első negyedévben, különösen a technológiai ágazat cégeinek papírjai hoztak nagy nyereséget.
Szerző(k): K. Kiss GergelyZártkörű tőkeemelés lebonyolítása mellett döntött az Alteo Nyrt., mivel több olyan kedvező megtérülésű projektlehetőséget is lát jelenleg a hazai piacon, amelyek finanszírozásához rövidesen szükségessé válhat nagyobb mennyiségű saját tőke rendelkezésre állása. A projektlehetőségek javarészt megújuló energetikai beruházások, befektetések, amelyek között vegyesen találhatóak akvizíciók és zöld-, illetve barnamezős fejlesztések. A kibocsátani kívánt részvények összértéke minimum 500 millió forint és maximum 1,5 milliárd forint között lesz.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz ingatlanalapokba sok pénz került, de az összes többi nagyobb alapkategóriából kifelé áramlott a tőke tavaly az év vége felé. A hozamok gyengén alakultak, és a befektetők megelégelték a rossz teljesítményt - derült ki Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) friss jelentéséből.
Szerző(k): Herman BernadettAz amerikai tőzsdefelügyelet (Securities and Exchange Commission, SEC) elnöke szerint a brit kormánynak és az Európai Uniónak egyaránt lépéseket kell tennie annak megakadályozására, hogy az esetleg rendezetlen körülmények között lezajló Brexit károkat okozzon a pénzügyi szolgáltatások globális piacán.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJelentős erősödéssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA prágai központú Patria Finance befektetési szolgáltatóval bővült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényszekciója hétfőn.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz elmúlt évek egyik legfontosabb közös európai projektje, a közös európai tőkepiac megteremtését célzó kezdeményezés komoly késedelemben van. A szükséges intézkedések meghozatala késlekedik, s ezzel a 2019-es határidő betartása álomnak tűnik.
Szerző(k): Lovas-Romváry András