A Graphisoft Park SE 5,7 millió euró adózott eredményt ért el idén az első fél évben, jelentősen meghaladva az előző év azonos időszakában mért 3,21 millió eurót - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Szerző(k): Domokos ErikaA Mol-részvény árfolyama 3,84 százalékkal esett kedden, ami az elemző szerint azzal magyarázható, hogy a részvény ma már osztalékszelvény nélkül forgott. Az OTP árfolyama 0,34 százalékkal, 16 450 forintra erősödött, a papír forgalma 5,3 milliárd forintot tett ki.
Szerző(k): Domokos ErikaA Magyar Telekom konszolidált adózott eredménye éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan 26,4 százalékkal 14,5 milliárd forintra nőtt az idén a második negyedévben - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.
Szerző(k): Domokos ErikaVegyesen nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaEmelkedéssel indította a napot Budapest és a lendületét délelőtt tartani is tudta, annak ellenére, hogy a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEgyértelmű irány nélkül indult és különböző indexekkel fejeződött be hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 329,04 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 49 721,84 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Szerző(k): Szepesi AnitaCsaknem négymilliárd euró profitot termelt 2021 első felében a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat, amely a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel kifejlesztette az Európai Unióban elsőként engedélyezett védőoltást az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen - írta az MTI.
Szerző(k): Szepesi Anita