Egy felmérés szerint az amerikaiak többsége befektette a járvány miatti lezárások hatását ellensúlyozandó segélynek. Sőt, sokan aktívan kereskednek akár napon belül is a segélypénzzel, ami tovább fűti az áremelkedést a piacon, de veszélyessé is teszi.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásMeglepetésre, sikerrel eltávolíttatták a Toshiba igazgatótanácsának elnökét a bajban lévő japán cég részvényesei. Az érdekeltek abban reménykednek, hogy az évek óta tartó, hibás vállalatvezetési döntések sora ezzel véget ért, és újjá lehet szervezni a szebb napokat látott vállalatot.
Szerző(k): Rácz GergőAz egyik leggyorsabban bővülő szigetelőanyag típus, az XPS polisztirol gyártásával fejleszti hőszigetelőanyag ellátási láncát a Masterplast. A szabadkai gyártóbázison 5,05 milliárd forintból létesülő modern, környezetbarát üzem 2023 elején kezdheti meg a működést, mintegy 200 ezer köbméteres éves termelési kapacitás mellett. A beruházás finanszírozásához a Külügyminisztérium HEPA programjának keretében nyújt 50 százalékos mértékű vissza nem térítendő állami támogatást - közölte a társaság.
Szerző(k): Szepesi AnitaEmelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék pénteken, miután New Yorkban újabb történelmi csúcsra húzta fel az S&P 500-as indexet és a Nasdaq-piac összetett mutatóját Joe Biden amerikai elnök bejelentése, hogy kész a kétpárti megállapodás az átfogó amerikai infrastrukturális beruházási tervről.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,92 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 48 610,40 ponton zárt csütörtökön.
Szerző(k): K. Kiss GergelyVegyesen zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói szerdán, a Nasdaq rekordmagasan zárta a napot - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaCsökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán, mivel az infláció erős növekedése miatti aggodalmak több mint ellensúlyozták annak hatását, hogy a júniusi beszerzésimenedzser-indexek az euróövezeti magánszektor növekedési ütemének erős gyorsulását mutatták - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 431,16 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel, 48 624,32 ponton zárt szerdán - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna