Vegyesen indult a kereskedés pénteken a vártnál lényegesen gyengébb áprilisi foglalkoztatási adatok ismeretében - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaPluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, és még az olaj ára is emelkedett kissé - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánIdén is jelentős, 20 százalék feletti bevételnövekedésre készül a 4iG Nyrt., míg hosszabb távon 10 százalék körüli bővülést valószínűsítenek. Az informatikai társaság magas bázis mellett vár jelentős emelkedést, hiszen a tavalyi 57,3 milliárd forintos árbevétel 39 százalékos, az 5 milliárd forintos EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 24 százalékos növekedést jelentett éves alapon.
Szerző(k): Szász PéterA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 330,01 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 44 472,71 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterHetzmann Bélát, a Rába Járműipari Holding Nyrt. igazgatóságának elnökét nevezték ki a győri székhelyű járműgyártói vállalat vezérigazgatójának május 8-i hatállyal – közölte a cég.
Szerző(k): Szász PéterEmelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön, a befektetők a vállalati gyorsjelentésekre és az angol jegybank új pénzügypolitikai jelentésére figyeltek. Az előzetes adatok szerint a londoni FTSE-100 mutató 0,50 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,21 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,28 százalékos, a madridi IBEX 0,19 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,17 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterKis elmozdulásokkal, vegyesen nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön. A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe és az S&P 500-as mutató egyaránt 0,04 százalékkal emelkedett, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,18 százalékkal esett - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterAz amerikai értékpapír felügyelet alaposan vizsgálja, nem kell-e drasztikusan megváltoztatni az online tőzsdei kereskedésre vonatkozó szabályokat, miután az év elején kisbefektetők egy csoportja alaposan megleckéztetett egy csomó hivatásos befektetőt. Szigorúbb szabályok jöhetnek
Szerző(k): Lovas-Romváry András