Még az idén 2-4 cég léphet be a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) fő piacára, és 2-3 a középvállalatoknak kialakított Xtend piacra - mondta el a Világgazdaságnak adott interjúban Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanVegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók szerdán, a milánói értéktőzsde két százalékot meghaladó pluszban fejezte be a napot.
Szerző(k): Domokos LászlóOlaszország viszonylag könnyen értékesített öt- és tízéves államkötvényeket a szerdán tartott aukción, egy nappal azután, hogy az utóbbi negyedszázad legrosszabb eladási hulláma söpört végig a rövid lejáratú állampapírok piacán, kételyeket ébresztve az iránt, hogy képes-e önmagát finanszírozni az euróövezet harmadik legnagyobb gazdasága.
Szerző(k): Domokos LászlóNemsokára megjelenhet az Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA) intézkedéssorozata, amely jelentősen korlátozza majd a kisbefektetőknek kínálható tőkeáttételes ügyletek nagyságát és egyes üzlettípusokat be is tilt - írta az Azénpénzem.hu.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz elmúlt 3 év nagyon jól sikerült a hazai tőzsde szempontjából, de a törökországi helyzet és az alacsony dollárkötvény-hozamok miatt a legtöbb elemző Budapest esésére számít, medvepiacot vár. A K&H szakértője viszont türelemre int mindenkit.
Szerző(k): Szabó DánielRitkán tartózkodik Magyarországon és még ritkábban nyilatkozik a sajtónak Lakatos Benjamin, a MET Csoport vezérigazgatója, a cégcsoport friss többségi tulajdonosa, aki szerint az energiakereskedő cég fontos fordulóponthoz érkezett az európai piacokon. A szakember úgy látja: nem indokolt, hogy a társaság neve rendszerint politikai kontextusban merül fel, miközben árbevételük immár 90 százaléka Magyarországon kívülről származik és sikereiket a kezdetektől fogva humántőkére alapozott növekedési modelljüknek köszönhetik.
Szerző(k): EconomxIndexcsökkenésre lehet számítani szerdán a főbb európai értékpapírpiacok nyitásakor - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielJelentősen csökkent a milánói tőzsde irányadó indexe az olasz kormányalakítást övező belpolitikai válság következményeként kedden, miközben az olasz államkötvények hozamai jelentősen nőttek.
Szerző(k): Domokos László