Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, a New York-i, valamint az ázsiai és csendes-óceáni térség vezető tőzsdéit követve.
Szerző(k): Domokos LászlóGyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterVegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei kedden - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az idén sem kereskednek a szombati munkanapokon - határozott a BÉT vezérigazgatója.
Szerző(k): Szász PéterErős emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, a befektetők kockázatvállalási kedvét nagyban fokozza, hogy az eddig a legfontosabb nagyvállalatok szinte mindegyike a vártnál kedvezőbb gyorsjelentéssel rukkolt elő, miközben a gazdasági növekedésbe vetett bizalom töretlen maradt.
Szerző(k): Szász PéterHatalmas zuhanást idézett elő a kriptodevizák piacán az, hogy a kínai és a dél-koreai hatóságok is a szabályozás szigorítására készülnek. A bitcoin ma 20 százalékkal esett.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásEmelkedéssel indította a napot a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 0,5 százalékos erősödéssel 39 775 pontnál járt a nyitást követő első órában.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEmelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai indexek.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna