Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a CNN-nek adott interjúban elismerte, hogy Oroszország nem érte még el katonai céljait és nem volt hajlandó kizárni annak lehetőségét, hogy az ország atomfegyvert vet be.
Szerző(k): Szász PéterSigrid Kaag holland pénzügyminiszter a parlamentnek küldött levelében arról tájékoztatta a törvényhozókat, hogy holland pénzintézetek eddig összesen 392 millió euró értékben fagyasztottak be a Kremlhez közelálló, 188 szankcionált orosz személy vagyonából - jelentette az NlTimes.
Szerző(k): Szász PéterA pandémia után az ukrajnai háború nyomja rá bélyegét a közeledő húsvéti szezonra Rómában, ahol 2019-hez képest a felére csökkent a foglalások száma - nyilatkozta Giuseppe Roscioli, a szállókat tömörítő Federalberghi szövetség elnöke a Roscioli a Corriere della Sera napilapnak.
Szerző(k): Szász PéterA fővárosi önkormányzat 2000 ukrajnai menekültnek segített szállással és/vagy étkezéssel az orosz-ukrán háború kitörése óta. Erről Kiss Ambrus budapesti főpolgármester-helyettes beszélt egy keddi háttérbeszélgetésen, ahol a főváros menekültügyi intézkedéseit mutatták be.
Szerző(k): Szász PéterOroszország az Azovi-tengerről kezdte el Mariupol városának lövését egy magas rangú amerikai védelmi tisztviselő szerint - írja a CNN. A támadásban - úgy tudják - hét hajó vesz részt.
Szerző(k): Szász PéterAz Európai Unió, amely nem volt a helyzet magaslatán 2015-ben, amikor nyáron egymillió túlnyomó részben a szíriai polgárháború poklából indult menekült érkezett Európába, az ukrajnai menekültválságot egészen másként kezeli. A lengyel és magyar elutasító álláspont a menekültekkel szemben várhatóan változni fog.
Szerző(k): Komócsin SándorMintegy félmillió, az ukrajnai háború elől Lengyelországba menekült menekültnek van szüksége támogatásra mentális egészségügyi zavarok miatt, és becslések szerint 30 ezernek súlyos mentális problémái vannak - közölte Paloma Cuchi, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) lengyelországi képviselője.
Szerző(k): Szász PéterTovább folynak a tárgyalások az oroszokkal, amik Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint előbb vagy utóbb meg fogják szüntetni az értelmetlen öldöklést. Az állóháború kialakulása meglehetősen gyengítette az orosz fél pozícióját, és szerinte országa is hajlana a kiegyezésre bizonyos feltételek mellett. Ennek fényében szeretne végre szemtől-szembe kerülni Putyinnal, ugyanis népe felhatalmazása elengedhetetlen lesz a kompromisszum kialakításához.
Szerző(k): Sasvári Marcell