A Harvard Egyetem két hallgatója létrehozott egy weboldalt, amely ukrán menekültek ezreit köti össze olyan vendéglátókkal világszerte, akik biztonságos menedéket nyújtanak nekik a harcok elől. Több mint hárommillió ember menekült el Ukrajnából azóta, hogy Oroszország február 24-én megkezdte ukrajnai invázióját, és a tinédzser Avi Schiffmann úgy érezte, segítenie kell. "Segítségre van szükségük, méghozzá azonnal és igazán nagy léptékben, és meg kellett találnom a módját, hogy ez minél hamarabb megvalósuljon" - mondta a 19 éves Schiffmann a CNN-nek.
Szerző(k): Molnár CsabaÖnkéntesek segítségével kijutott Ukrajnából és Franciaországban kapott menedéket Stepan, az ukrán macskaceleb és gazdája. Az ukrán macskahíresség Instagram-oldalának több mint 1,1 millió követője van.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz ENSZ emberi jogi hivatala szerint péntekig legalább 847 civil halt meg és 1399 megsebesült Ukrajnában. Az ukrán főügyészség szerint 112 gyermeket öltek meg - jelentette a Reuters.
Szerző(k): Molnár CsabaTöbb ezer tüntető gyűlt össze Svájc fővárosában a főtéren, hogy az ukrajnai háború ellen tiltakozzanak. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a megmozdulás idején beszédet mondott, amelyet nagy képernyőn kivetítve követhetett figyelemmel a tömeg.
Szerző(k): Molnár CsabaAz MSZP azt követeli a kormánytól, hogy mondja fel a debreceni oltóanyaggyár orosz szerződéseit és ott az Európai Gyógyszerügynökség engedélyével rendelkező vakcinákat állítsanak elő - közölte a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselője vasárnap az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi AnitaA ukrajnai háború elöl menekülve szombaton 1770 ember, köztük 548 gyermek érkezett a budapesti pályaudvarokra vonattal - közölte honlapján a rendőrség.
Szerző(k): Szepesi AnitaUkrán civilek ezreit hurcolták el akaratuk ellenére Oroszországba a hete óta ostromlott Mariupolból. Az orosz katonák összeszedték az óvóhelyen bujkáló embereket.
Szerző(k): Szepesi AnitaA NATO keleti szárnyának megerősítéséről tárgyalt Szófiában az amerikai védelmi miniszter. Bulgária elutasította, hogy katonai segélyt küldjön Ukrajnának.
Szerző(k): Szász Péter