Mintegy 40 milliárd forintot fordít a kormány a 2014-2020-as időszakban a Széchenyi 2020 programban a nemzeti park igazgatóságok csaknem száz projekt keretében megvalósuló fejlesztéseire - mondta László András, a fejlesztéspolitikai kommunikáció összehangolásáért felelős miniszteri biztos szombaton Lakitelek-Tőserdőn.
Szerző(k): Szabó DánielA feketepiac elleni harc jegyében egyedi azonosítót kaptak a nemzeti dohányboltok, aminek hiányában nem tudtak cigarettát rendelni a központi elosztóból.
Szerző(k): Vég MártonAz Európai Bizottság „halmazati büntetést” helyezett kilátásba, mert az egymást követő vizsgálatok rendre ugyanazt az eredményt hozták ki: az uniós forrásból támogatott projektek közbeszerzéseinél igen sok a szabálytalanság, a közbeszerzés magyarországi ellenőrző rendszere nem működik megfelelően, így zavartalanul csapolhatják az uniós kasszát - írja a 24.hu.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMég a kormánypárt szavazói között is relatív többségben vannak azok, akik szerint Magyarországnak csatlakoznia kellene az alakulóban lévő, a magyar ügyészégtől független Európai Ügyészséghez.
Szerző(k): Komócsin SándorÚjabb pénzeső érte el a hazai startupokat: a következő öt évben összesen 75 milliárd, projektenként minimum 200 millió, maximum pedig 1,5 milliárd forintnyi tőkéhez juthatnak a Közép-Magyarországon kívüli, kevésbé fejlett hazai régiókban található innovatív vállalatok - hívja fel a figyelmet a Venture Capitals egy közelgő konferenciája kapcsán kiadott közleményében, amely szerint a rendezvényen a résztvevők első kézből szerezhetik meg a sikerhez szükséges információkat és a nélkülözhetetlen szakmai kapcsolatokat.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaLemondott tisztségéről Rumen Porodzsanov bolgár mezőgazdasági miniszter uniós forrásokkal való visszaélés gyanúja miatt.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA cseh almatermelők kiszámolták mennyit vesztettek az uniós csatlakozás óta azon, hogy lengyel szomszédaik felpörgették almatermesztésüket, amivel leszorítják a gyümölcs árát.
Szerző(k): Barabás JúliaMeghökkentő interjút adott egy svéd lapnak Lech Walesa, a legendás lengyel Szolidaritás szakszervezet vezetője, a kommunista rendszer elleni küzdelem élharcosa, aki a rendszerváltás után Lengyelország államfője is volt.
Szerző(k): Barabás Júlia