Úgy tűnik, vannak olyan magyarok, akiknek még maradt pénze arra, hogy ősszel utazzanak külföldre, vagy kevesebben vakációztak nyáron, vagy kevesebb utat kínálnak az utazási irodák, amelyek kevesebb jelentkező esetén is hamar betelnek.
Szerző(k): Komócsin SándorTöbb ezer forint lehet a különbség 100 ezer forintos külföldi vásárlásnál a különféle bankok kártyáival. Az OTP és a Takarékbank olcsóbb, az Erste és az Unicredit drágább, mivel nagyobb a marzs. A legolcsóbb persze a Revolut lenne, de az OTP nemrég úgy döntött, felveszi a harcot a fintech-céggel, és középárfolyamon váltja a devizát bizonyos feltételekkel.
Szerző(k): Herman BernadettA Profession.hu reprezentatív kutatása szerint Magyarországon körülbelül 1,2 millió ember rendelkezik a fizetése mellett extra bevétellel.
Szerző(k): Koncsek RitaA MÁV-alkalmazásban mostantól bicikli- és kutyabérletet is lehet vásárolni.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Ryanair egyik főnöke bírálta a repülőtereket, amiért nem vettek fel elég személyzetet az utasok számának visszaesése miatt, pedig „ez az egy dolguk lett volna.”
Szerző(k): Rácz GergőHamaroasn elkészül egy űrbe tartó utasszállító repülős fejlesztése.
Szerző(k): Rácz GergőJúlius közepére összejött a Balatoni Hajózási Zrt.-nek (Bahartnak) az egymillió utas – közölte az MTI-vel a társaság. Tavaly két héttel később tartottak egymilliónál a balatoni hajókon és kompokon.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonNapok óta egy Londoni repülőtéren él egy magyar csoport, amelyet az akár magyarnak is tekinthető Wizz Air fapados légitársaság nem képes vagy nem hajlandó hazaszállítani, és még csak szóba sem állnak velük.
Szerző(k): Komócsin Sándor