vakcina

11.
03.
15:38
Már nyolcvanan átestek a fertőzésen

Már nyolcvanan átestek a fertőzésen

Az elmúlt két hétben egy új majomhimlős esetet regisztrált a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A kockázati csoportba tartozók számára pedig már a védőoltás is elérhető.

Szerző(k): Koncsek Rita
11.
02.
08:39
Ez a hetedik év: olyan járványról beszélnek, ami régen nem volt

Ez a hetedik év: olyan járványról beszélnek, ami régen nem volt

A háziorvosoknál már elérhető az influenza elleni védőoltás, a kockázati korcsoportba tartozók ingyen megkaphatják az oltást, aki pedig nem jogosult a térítésmentes vakcinára, az valamivel több mint kétezer forintért receptre kiválthatja. Rusvai Miklós szerint idén komoly influenzajárvány jöhet.

Szerző(k): Koncsek Rita
10.
30.
07:00
Új mellékhatást azonosítottak az mRNS vakcináknál

Új mellékhatást azonosítottak az mRNS vakcináknál

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) gyógyszerek alkalmazásárért felelős kockázatértékelési bizottsága, a PRAC azt javasolta, hogy a Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcináinak esetében vegyék fel a mellékhatások közé az átlagosnál erősebb menstruációs vérzést – írja a Telex az EMA közleménye nyomán.

Szerző(k): Szász Péter
10.
27.
16:23
Durva influenzajárványt jósolnak, de van megoldás

Durva influenzajárványt jósolnak, de van megoldás

Jövő héttől a háziorvosoknál elérhető az influenza elleni védőoltás, amit csak a kockázati csoportba tartozók kapnak meg ingyenesen. Az NNK idén nem árulta el mennyi oltás áll rendelkezésre, korábbi években 1,3 millió adagot gyártattak le, de tavaly is csak 760 ezren kérték a vakcinát.

Szerző(k): Koncsek Rita
10.
26.
10:24
Kevesebb a fertőzött, több a halott

Kevesebb a fertőzött, több a halott

Megérkeztek a friss koronavírusadatok, a fertőzöttek száma valamivel több mint 9 ezer volt az elmúlt egy hétben és 140-en életüket is vesztették Covid-19 miatt.

Szerző(k): Koncsek Rita
10.
24.
15:34
Egészségügyi válságtanácsot hoznak létre

Egészségügyi válságtanácsot hoznak létre

Az Európai Unió Tanácsa olyan jogszabályokat fogadott el, amelyek egy esetleges újabb világjárvány vagy válsághelyzet esetén megkönnyítik az oltóanyagok vagy gyógyszerek beszerzését, a betegek ellátását vagy a nyersanyagok meghatározását is.

Szerző(k): Koncsek Rita
10.
19.
09:37
Augusztusban volt utoljára ennyi Covid-19 miatti haláleset

Augusztusban volt utoljára ennyi Covid-19 miatti haláleset

Az elmúlt egy héten 118-an vesztették életüket a Covid-19 miatt, szeptemberben volt olyan hét, amikor az elhunytak száma ennek számnak a felét sem érte el.

Szerző(k): Koncsek Rita
10.
17.
20:27
Rák elleni vakcina kifejlesztésén dolgozik a BioNTech

Rák elleni vakcina kifejlesztésén dolgozik a BioNTech

Az alapító tudósok szerint még ebben az évtizedben elérhetővé válnak az oltóanyagok, amik közül néhány már a klinikai tesztelés szakaszáig jutott. Eközben azonban egy jogi vita is a cég nyakába szakadt.

Szerző(k): Vámosi Ágoston
10.
14.
08:16
Védtelenek vagyunk az influenzával szemben, ezért fontos az oltás

Védtelenek vagyunk az influenzával szemben, ezért fontos az oltás

Megkezdődött a térítésmentesen kérhető influenza elleni oltóanyag eljuttatása a háziorvosokhoz – tudta meg a Népszava a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK). Ám hiába biztosít az állam évről évre mintegy 1,3 millió adag influenza elleni oltóanyagot, egy átlagos évben a kvóta alig több mint felét adják be pácienseiknek az orvosok.

Szerző(k): Szász Péter