Benyújtották a parlamentnek a 2024-es költségvetési törvényjavaslatot, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter Budapesten az Országházban. Kiemelte: háborús időkben különösen fontos a stabilitás és a tervezhetőség, ezért a 9 éve bevezetett gyakorlat szerint még nyáron az Országgyűlés elé terjesztették a következő évi költségvetést.
Szerző(k): EconomxA jövő évi költségvetés „egy védelmi költségvetés”, ami arra épít, hogy az elért eredményeket meg tudjuk őrizni – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a csütörtöki kormányinfón. Arról is beszélt, hogy elhúzódó háborúra számítanak, ennek megfelelően készítették el a 2024-es büdzsét.
Szerző(k): Károly GáborA Kormányinfókat általában Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tartják csütörtök délelőttönként. Most csütörtökön azonban délután lesz a tájékoztató, és a pénzügyminiszter is részt vesz rajta.
Szerző(k): Horváth TiborSzakmai egyeztetés keretében ismét találkozott Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök. A gazdaságirányítás két fő ágának vezetői legutóbb áprilisban folytattak személyes egyeztetést, akkor egyeztek meg abban, hogy a stratégiai kérdésekben ezentúl is rendszeres személyes megbeszéléseket folytatnak.
Szerző(k): EconomxA kormány jövőre azzal számol, hogy kivezeti az extra terheket, ahogy azt korábban ígérték – jelentette ki a pénzügyminiszter a Magyar Bankszövetség 34. éves testületi ülésén pénteken Budapesten. Kiemelte: a magyar bankrendszer a romló nemzetközi környezetben is képes jól teljesíteni.
Szerző(k): EconomxIndokoltnak tartja Nagy Márton, hogy most is a parlament tavaszi ülésszakán nyújtsa be a kormány a 2024-es költségvetést.
Szerző(k): Economx„Fontos téma a Gazdasági Kabineten: a földadó eltörléséről tárgyaltunk” – tette közzé hivatalos Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.
Szerző(k): EconomxA főpolgármester bejelentette, hogy az adóhivatalnál kezdeményezi a fővárosi befizetések felfüggesztését. Azonban ez az álláspontja sokakban felvetheti a kérdést, hogy ilyen bejelentést vajon bármilyen magyarországi adóalany tehet? Legyen az a fővárosi önkormányzat, vagy akár egy átlagos állampolgár.
Szerző(k): Sánta András