300 milliárd forintnyit vásárolt a lakosság az új, 11 százalék fölötti hozamot fizető állampapírokból két nap alatt. Első nap nem is bírta a terhelést a szerver.
Szerző(k): Herman BernadettNem érték el a céljukat az energetikai-korszerűsítési programok az elmúlt 12 évben – ismerte el a pénzügyminiszter a közgazdász vándorgyűlésen tartott előadásában. Varga Mihály azt mondta: Magyarországon csak minden ötödik lakóépület szigetelt. Az LMP szerint nagyot hibázott a kormány, pedig most nagy segítség lenne a szigetelés. Az RTL kérdésére a kabinet nem árulta el, indítanak-e átfogó energiakorszerűsítési programot.
Szerző(k): Szász PéterAz infláció, az energia- és nyersanyagárak robbanása, az aszály és a migráció tükrében "nem könnyű évtized előtt állunk". Egy olyan adósság- és finanszírozási válság állhat elő, amit eddig nem tapasztaltunk - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen pénteken Szegeden. A miniszter az energiafogyasztás csökkentéséről és az energiahatékonyság növeléséről is beszélt, valamint arról, hogy a költségvetési hiány a tervezettnél nagyobb, 6,1 százalék lesz az év végére.
Szerző(k): Domokos ErikaA pénzügyminiszter Brüsszelben tárgyalt uniós kollégáival.
Szerző(k): Rácz GergőA Pénzügyminisztérium szerint ebben együtt dönt a kormány a többi uniós állammal.
Szerző(k): Rácz GergőÚjabb adókedvezmény jöhet: a 2024 végéig meghosszabbított kedvezményes lakásáfa akár 2028. december 31-ig is alkalmazható, ha az építést 2024-ig megkezdik - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
Szerző(k): Domokos LászlóTárcák tisztviselői közötti találkozón számolt be a pénzügyminiszter, ahonnét ő látja, minden egyben van a magyar gazdaságban.
Szerző(k): Rácz GergőHiába a júliusi többlet, az államháztartás idén már több mint 2600 milliárd forintos deficitnél tart - adta hírül a pénzügyi tárca.
Szerző(k): Szabó M. István