Már a jövő héten érkeznek az április szociális támogatások.
Szerző(k): Domokos LászlóElérhetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján a bevallás-tervezetek - írja Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebookon.
Szerző(k): Szász PéterFelavatták a Meditop Gyógyszeripari Kft. állami támogatással létrehozott pilisborosjenői gyárát, ahol a koronavírusos betegek gyógyításához használt készítményeket gyártanak és fejlesztenek.
Szerző(k): Csernátony CsabaA járványhelyzet miatt nem lehet megtartani sok társasház közgyűlését, így Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének (TTOE) elnöke kéri Varga Judit igazságügyi minisztert és Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy engedélyezzék a beszámolók és a tervezések írásbeli szavaztatását.
Szerző(k): Szabó DánielNyolcmilliárd forintnyi turisztikai fejlesztés valósulhat meg Pest megyében a kormány 4,3 milliárd forintos támogatásával - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.
Szerző(k): Szabó DánielA pénzügyminiszter szerint ha húsvét után, megfelelő átoltottság esetén nyitni lehet, akkor van remény arra, hogy a magyar gazdaság a tavalyi év 5 százalékos visszaesése után az idén 4-4,5 százalékos növekedést érjen el - írta az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA központi költségvetés továbbra is állja a járvány elleni védekezés költségeit - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminszter.
Szerző(k): Domokos LászlóLökdösődéshez vezetett a parlamentben egy költségvetési módosítási javaslat beterjesztése, amelyben egy ellenzéki képviselő a motoGP-pályától és a vadászati világkiállítástól csoportosított volna át pénzt az egészségügyre.
Szerző(k): Komócsin Sándor