Minden eddiginél egyszerűbb, kedvezőbb hozamot biztosító és könnyebben elérhető új lakossági állampapír elindításáról döntött a kormány - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t szerdán.
Szerző(k): Szabó DánielA 2020-as költségvetés tervezete csak május végén kerülhet a parlament elé, ami kapóra jön a kormánynak a bizonytalan világgazdasági környezet miatt. Az év második felében napirendre kerülhet a 2019-es büdzsé módosítása is, ha szükség lesz rá - írta a Világgazdaság.
Szerző(k): Domokos LászlóAz elmúlt évekhez hasonlóan az idén is pályázhatnak bölcsődei és óvodai konyhák megújítására az önkormányzatok - tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t.
Szerző(k): Domokos LászlóÚjabb három megyére, Nógrádra, Hevesre és Jász-Nagykun-S9zolnokra terjeszti ki a Pénzügyminisztérium (PM) az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak hatékonyabb elhelyezkedését célzó programját - tudósít az MTI Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatójáról.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTöbb miniszter bruttó havi fizetése 1 979 400 forint márciustól, ami nettóban - kedvezmények nélkül is - 1,3 milliós összeget jelent. Vannak tárcavezetők, akik a parlamenti munkájukért további 891 ezer forintot kapnak és van 5 milliós havi bér is.
Szerző(k): Csernátony CsabaImmár a harmadik éve áll a lakosság szolgálatában az e-szja, amelynek révén idén 5,6 millió magánszemélyt mentesít az adóhivatal a bevallás-készítés terhétől - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t hozzátéve, hogy csütörtöktől már elérhetők a bevallási tervezetek.
Szerző(k): Szepesi Anita"Öröm, amikor egy töretlenül fejlődő magyar családi vállalkozás újabb sikerében osztozhatok. A cég legújabb beruházása a következő tíz évben megduplázza a vállalat termelését. A munkavállalók száma is emelkedik, vagyis még több családnak lesz biztos megélhetést nyújtó munkája Soltvadkerten" - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Material-Plastik második gyártócsarnokának avatásán Soltvadkerten.
Szerző(k): Domokos ErikaNem kapott környezetvédelmi engedélyt a budapesti körgyűrű kiváltására szánt M100-ashoz kapcsolódó egyik elkerülő út, ami a tiltakozó pilisi falvak érveit támasztja alá - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Szász Péter