Négylépéses intézkedéssorozatra készül Erzsébetváros vezetése a bulinegyed megrendszabályozása érdekében - mondta Vattamány Zsolt polgármester a Magyar Nemzetnek.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz idei balatoni forgalommal mindenki elégedett lehet, a strandi büféstől a szálláshely szolgáltatókig, a nyári szezonon kívüli időszakok is kifejezetten jól sikerültek, idén településtől függően várhatóan 2-10 százalékkal emelkedik a vendégforgalom, az általános turistaforgalom pedig 5 százalékkal - mondta Hoffmann Henrik, a Balaton Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke az M1 csatornának.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgy szívószál használati ideje átlagosan 20 perc, míg a lebomlási ideje akár 500 év is lehet. Augusztus a szívószálmentes kampány hónapja.
Szerző(k): Szepesi AnitaJogszerű-e kizárólag egyetlen ágazatban, a vendéglátásban kötelezően emelni a bért? Hogyan reagálnak erre a más ágazatban dolgozók? Ezeket a kérdéseket veti fel, ha igaz, hogy a szakmunkás minimálbérnél sokkal magasabb bérminimumot írnának elő ebben a szektorban.
Szerző(k): Komócsin SándorMár három Balaton-parti település strandján vezették be a büféjegyet, amelynek lényege, hogy ha valaki kétezer forintért fogyaszt, két órán keresztül strandolhat. A kezdeményező szerint hamarosan akár sikertörténet is lehet ez a megoldás - értesült a hirado.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA brit statisztikai hivatal felméréséből kiderül: recepciós, pincér és pultos a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok fele.
Szerző(k): Domokos ErikaEsetenként 50 százalékos áremelkedést is tapasztalhatnak egyes termékeknél a korábban megszokott balatoni helyükön étkezők – derül ki az Azénpénzem.hu körképéből. A nyaralóknak érdemes körülnézni a helyi vendéglátó egységek között, mert viszonylag szűk területen is óriásiak lehetnek az árkülönbségek.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA horvát tengerparton jelenleg 2700, főleg a szezonban dolgozó szakács, felszolgáló és takarító hiányzik a munkaerőpiacról, ami annak a következménye, hogy nem megfelelőek a munkakörülmények és egyéb feltételek számukra - közölték a tengermelléki turizmusban dolgozók szakszervezetei pénteken sajtótájékoztatójukon.
Szerző(k): Szepesi Anita