vendégmunkás

03.
17.
07:20
Új utat találtak maguknak a románok

Új utat találtak maguknak a románok

Megváltozott a romániai kivándorlók útiránya: a dél-európai országok helyet inkább a kontinens északi felét választják, egyebek mellett mit sem törődve a brexittel.

Szerző(k): Barabás Júlia
03.
09.
11:37
Nem várt helyről kapott dicséretet az Orbán-kormány

Nem várt helyről kapott dicséretet az Orbán-kormány

Miközben a magyar kormány miniszterei és szóvivője hízelegnek brit kollégáiknak, illetve a londoni vezetésnek, Budapest a brexit ügyében Magyarország nemzeti érdekeit tartja szem előtt, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy igazodik az EU politikájához. Persze nem az utóbbi hangsúlyozzák.

Szerző(k): Komócsin Sándor
03.
03.
11:35
Külföldről szavazó magyarok: duplájára nőtt az érdeklődés 2014-hez képest

Külföldről szavazó magyarok: duplájára nőtt az érdeklődés 2014-hez képest

Négy héttel a jelentkezési határidő vége előtt már több mint 17,5 ezren vetették fel magukat a külképviseleti névjegyzékbe, közel kétszer annyian, mint 2014-ben.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
03.
03.
09:02
"Arcpirítóan kevés a fizetés" - üzentek Parraghnak az Ausztriában dolgozó magyarok

"Arcpirítóan kevés a fizetés" - üzentek Parraghnak az Ausztriában dolgozó magyarok

Magyarországon az olcsóbb életet, a határ másik oldalán pedig magasabb fizetés nyújtotta előnyöket élvezik az Ausztriában dolgozók. Sokan a családi pótlékért ingáznak - hívja fel a figyelmet a Népszava. De vajon hazatérnek-e?

Szerző(k): K. Kiss Gergely
02.
25.
16:54
Elhagyják a magyarok is az Egyesült Királyságot

Elhagyják a magyarok is az Egyesült Királyságot

Tavaly kevesebb mint százezerrel nőtt az Egyesült Királyságban élő európai uniós állampolgárok száma. Az EU-s bevándorlás mérséklése volt a brexit melletti legfőbb érv, ám meg kell említeni, hogy az EU-n kívülről több mint kétszer annyi bevándorló érkezett, mint az unióból.

Szerző(k): Komócsin Sándor, Barabás Júlia
02.
24.
07:40
Özönlenek keletről a vendégmunkások a szomszédba

Özönlenek keletről a vendégmunkások a szomszédba

Szlovákiában januárban több mint egyharmadával több vendégmunkás érkezett, mint 2017 azonos hónapjában. A rendőrség alig győzi az érkezők engedélykérelmeinek elbírálását.

Szerző(k): Barabás Júlia
02.
10.
07:40
Elfolyik a bevándorlók pénze

Elfolyik a bevándorlók pénze

Egyre nagyobb összeget utalnak el Lengyelországból az ott dolgozó külföldi vendégmunkások, főleg ukránok, miközben Nyugat-Európából nagyjából akkora összeg érkezik az ott dolgozó lengyelektől, mint korábban.

Szerző(k): Barabás Júlia
02.
09.
15:22
Kiderül, mennyi magyar orvos és nővér ment Nagy-Britanniába

Kiderül, mennyi magyar orvos és nővér ment Nagy-Britanniába

A Nagy-Britanniában több magyar dolgozik az egészségügyben, mint amerikai.

Szerző(k): Domokos Erika
02.
05.
06:20
Nagy bajt okoz a bevándorlók kivándorlása

Nagy bajt okoz a bevándorlók kivándorlása

Dániában már nem a bevándorlás, hanem a Kelet-Közép-Európából érkező vendégmunkások visszaáramlása okoz gondot.

Szerző(k): Barabás Júlia