A magyarországi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma az idén elérheti a 30 milliót, ami a 2019-ben mért 41 millióhoz képest alacsonyabb, de a tavaly elért 22 millióhoz képest majdnem 1,5-szeres növekedés - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet hivatalos, pénteken közzétett podcast adásában az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA vendégéjszakák száma 2020 márciusához képest 70 százalékkal csökkent az idén. Már tavaly ilyenkor elkezdődtek a járványügyi korlátozások, ezt figyelembe véve még erőteljesebb az egykori húzóágazat zsugorodása.
Szerző(k): Szabó DánielA beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyek zárva tartása miatt februárban is nagy mértékben esett a turizmus Magyarországon - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Ez volt utolsó bázishónap, amelyet még nem érintett a járvány.
Szerző(k): Szász PéterSzinte teljesen kiesett az idei turisztikai szezon Ausztriában - közölte az MTI az osztrák nemzeti statisztikai hivatal, a Statistik Austria pénteki jelentése alapján. A magyar turisták száma is a korábbinak a tizedére csökkent a téli szezonban.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz Európai Unió turisztikai szálláshelyein töltött vendégéjszakák száma a koronavírus okozta járvány miatt 1,4 milliárdra csökkent tavaly, ami 52 százalékkal marad el az előző évben feljegyzett adatoktól - derült ki az Európai Unió luxembourgi székhelyű statisztikai hivatalának hétfőn közzétett jelentéséből.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMintegy nyolcmilliárd forintból egy kétezer ember befogadására alkalmas multifunkciós rendezvényközpont épül Hajdúszoboszlón.
Szerző(k): Kónya ÁdámA járványügyi korlátozások megszűntetése után gyorsan élénkülhet a turizmus belföldön a makrogazdasági elemzők szerint, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatairól kiemelték: számítani lehetett a vendégéjszakák számának ilyen mértékű visszaesésére.
Szerző(k): Szabó DánielA külföldről Magyarországra utazók száma az idén a harmadik negyedévében 50 százalékkal, költésük 54 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól a koronavírus-járvány miatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemzetközi utazásokról készített legfrissebb jelentésében.
Szerző(k): Szabó Dániel