Németország nagyobbik kormánypártja, a konzervatív CDU új elnököt választ január 16-án. Normális esetben a párt élére kerülő vezető lenne egyben a CDU/CSU pártszövetség kancellárjelöltje, ám most nem ez a helyzet. A pártra súlyos árnyékot vett Angela Merkel, aki kancellárként béna kacsaként folytatja politikai pályafutását 2021-ben.
Szerző(k): Komócsin SándorGazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a DIGI a fogyasztókat megtévesztő kampánnyal vezette piacra mobiltelefon-szolgáltatását, ugyanis többek között valótlanul ígért korlátlan mobilnetet - írja a hatóság.
Szerző(k): Szász PéterA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft.-vel szemben, mert nagysebességű internet szolgáltatásának népszerűsítése megtévesztheti a fogyasztókat.
Szerző(k): Szász PéterA pénzügyi tudás elsajátítása már fiatalon is elengedhetetlen a megalapozott pénzügyi döntésekhez. A Pénzügyminisztérium (PM) Okosan a pénzzel! programja részeként fiataloknak szóló versenyt hirdet ZsetON – Hangolódj a pénzügyekre címmel – jelentette be Balogh László, a PM pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgy ikerpár nyerte az idei év vélhetően utolsó szépségversenyét, amelyek Szibériában tartottak. A verseny indulói okán eléggé szokatlannak mondható, de ettől a helyik még nagyon komolyan veszik.
Szerző(k): Barabás JúliaAz olimpiai aranyért az eddigi 35 millió forint helyett 50 millió forint jutalom jár - egyebek mellett így módosította a kormány a 2013-ban hozott rendeletét. A megemelt jutalmak a 2020. január 1. napját követően elért sporteredmények után járnak.
Szerző(k): Németh GézaA Hajdúnánás melletti MotoGP versenypálya- és sportkomplexum tervezésére írt ki tervpályázatot a Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft. A bírálóbizottság elnöke Kósa Lajos lesz.
Szerző(k): Németh GézaA kormányzati szándék szerint az elkövetkező időkben létrejöhet a nemzeti kiskereskedelem kikezdhetetlen rendszere - fogalmazott az üggyel foglalkozó kormánypárti képviselő, elismerve, hogy egyetlen nyugati céget sem szoríthatnak ki az országból.
Szerző(k): Komócsin Sándor