Kétségbe vonja a brit vezérkari főnök, hogy bármi valóságalapja lenne azoknak a híreszteléseknek, amelyek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nem örvend jó egészségnek, vagy hogy fennáll a lehetősége annak, hogy erőszakkal eltávolítják a hatalomból - yrta meg a BBC-re hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEléggé meggyőzően tudnak érvelni a katonai szakértők amellett is, hogy az orosz inváziós erők apránként felőrlik a védekező ukrán hadsereg ellenállását, és elfoglalják Ukrajna Donbasz régióját, és amellett is, hogy az orosz katonai erő őrlődik fel az ukrán védelmen, és a megtámadott fél visszaszerezheti a háború elején elvesztett ukrán területek egy részét. Az biztos, hogy a háború az elmúlt hetekben új szakaszába lépett.
Szerző(k): Komócsin SándorJúnius legvégére a 300 ezer hektárt is meghaladta az aszálykár bejelentéssel érintett területek nagysága - közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán. A kialakult helyzetben az agrártárca minden lehetséges eszközzel támogatja a termelőket, akiknek többek között az agrárkár-enyhítési rendszer és az aszálybiztosítás jelenthet segítséget.
Szerző(k): Csernátony CsabaNoha Oroszország azt állítja, hogy a Kígyó-szigetet a jószándék jeleként hagyták el, az ukrán védelmi erők állítják, hogy több tüzérségi és rakétatámadás után érték el, hogy az oroszok elhagyják a stratégiai jelentőségű területet. Másrészt az állítólag kedveskedni akaró oroszok közel 1 milliárd dollárnyi katonai eszközt veszítettek el a szigeten.
Szerző(k): Szabó DánielSegít a mindennapi pénzügyi döntésekben a Napi.hu. A Financiológus rovatban olvasói leveleket válaszolunk meg, a lapunk csapata és külső szakértők tudását felhasználva. Írjon nekünk bizalommal a financiologus@napi.hu címre!
Szerző(k): Herman BernadettA világ 500 leggazdagabb emberének vagyona 1400 milliárd dollárral - - 533 ezer milliárd forint - csökkent az idei első fél évben a globális részvénypiacok lejtmenete miatt, június végi állapot szerint - írja a Bloomberg.
Szerző(k): Csernátony CsabaAmerikai multi magyarországi cégénél tapasztalatot szerzett menedzserekkel erősít a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Kall Ingredients kukoricafeldolgozó. Az Opus Global leányvállalataként működő Kall és a szintén keményítőt gyártó Viresol eddig összesen 30 milliárd forintnyi állami és uniós támogatást kapott. A cégek eddig milliárdos veszteségeket termeltek, tavaly és idén jelentős összegű tulajdonosi kölcsönre szorultak a működés finanszírozásának biztosításához.
Szerző(k): Domokos ErikaA romániai fogyasztóvédelmi hatóság célkeresztbe vette az ország fapados légitársaságát, a Blue Airt, mert nem elég, hogy tízezres nagyságrendben törölt járatokat, még kártérítést sem fizetett utasainak.
Szerző(k): Komócsin Sándor