Egy hónap maradt a még fel nem használt rezsiutalványok beváltására, ez már csak a jogosultak 5 százalékát érinti, a többiek már felhasználták - írja Fónagy János, nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár.
Szerző(k): Szász PéterAz elektromos rollereket használók gyakran kerülnek szembe azzal az ellentmondással, hogy képtelenek egyszerre betartani a járművükre vonatkozó szabályokat és elkerülni azt, hogy veszélyeztessék saját magukat. Többféle kísérlet indult a probléma megoldására.
Szerző(k): Komócsin SándorElhalasztja áramszünettel járó munkái többségét az E.On, és az Elmű Hálózati Kft., hogy csak a feltétlenül szükséges esetekben kelljen a rendkívüli helyzetben hálózati beavatkozást végezni - közölték a cégek az MTI-vel szerdán.
Szerző(k): Domokos ErikaNem olvasnak le csütörtököktől mérőórákat az Elmű-Émász munkatársai, a cég a fényképes mérőolvasást javasolja.
Szerző(k): Szász PéterA NKM Nemzeti Közművek felfüggeszti a kikapcsolásokat a lakossági áram- és földgázszolgáltatás területén a koronavírus miatt kialakult helyzetben, az intézkedés visszavonásig marad érvényben - közölte a szolgáltató pénteken az MTI-vel. Kikapcsolási moratóriumot hirdetett az E.On is.
Szerző(k): Domokos ErikaTavaly már majdnem megugrotta az 5,5 millió kilowattórát (kWh) az elektromos töltőkön keresztül a hálózatból vételezett villamos energia mennyisége - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). Elektromos töltőoszlopokból pedig mintegy 1400 van az országban.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA kormányzati támogatási program módosításával, akár évi 5 ezerre bővülhet az eladott új elektromos autók (e-autók) száma az elmúlt évben értékesített mintegy 1800-hoz képest - mondta a Gépjárműkereskedők Országos Szövetségének elnöke, Gablini Gábor a köztévén.
Szerző(k): Szabó DánielA bruttó hazai villamosenergia-felhasználás 2019-ben elérte a 45,66 terawattórát, 243 gigawattórával, 0,53 százalékkal bővült a 2018. évi 45,41 terawattóráról - olvasható a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. honlapján az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Dániel