Az ECB állítólag már szorgalmazná az Európai Bizottságnál, hogy hozzanak létre egy közös, úgynevezett rossz bankot a járvány gazdasági hatásainak enyhítésére. A bizottság szerint még korai ezen ötletelni.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásEurópában mintegy 68 százalékkal, ezen belül Olaszországban 96 százalékkal estek az idegenforgalmi költések márciusban - áll a legnagyobb svájci bank, a UBS tanulmányában.
Szerző(k): Szász PéterA koronavírus-járvány hatásait ellensúlyozandó gazdasági lépések miatt az eladósodottság néhány gazdaságban súlyosabbá teheti a válságot és újabb recesszió is hozhat egyes országokban az Economist Intelligence Unit szakértői szerint.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA vártnál nagyobb mértékben, 6,8 százalékkal csökkent a kínai gazdaság az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest az új koronavírus-járvány megfékezését célzó, széleskörű korlátozások következtében - jelentette be pénteken Pekingben a kínai statisztikai hivatal az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA Goldman Sachs elemzői szerint brutális mértékben visszaesik a globális gazdaság, és koránt sincs még vége a járvány okozta problémáknak. A tőzsdék azonban lehet, túl vannak már a legrosszabbon.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA globális kereskedelem idén 13-32 százalékkal eshet vissza a koronavírus-járvány hatásaként - áll a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szerdán ismertetett jelentésében.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaDrámai visszaesésről számoltak be a Napi.hu-nak a nagy autókölcsönzők, amelyek a turizmus lenullázódása, a konferenciák, rendezvények lemondása és a légiforgalom visszaesése miatt szinte minden ügyfelüket elvesztették.
Szerző(k): Szász PéterA német gazdaság idei visszaesésére számít a szövetségi kormány mellett működő független gazdasági tanácsadó testület.
Szerző(k): Szepesi Anita