Az Országgyűlés ma húsz előterjesztésről szóló szavazással folytatja munkáját.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA külföldi sajtó értékelése szerint a lengyel és a magyar kormány megkeményítette álláspontját az uniós költségvetésről és helyreállítási alapról folyó vitában, ami egyebek mellett hiteltelenné teszi a német kormány kísérleteit a konfliktus elsimítására.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Barabás JúliaBekötőutat építene a NIF a pilisborosjenői gyógyszergyártónak, közvetlenül a Natura 2000-es terület mellett, de ezt a keserű pirulát a helybeli lakosok nem nagyon akarják lenyelni.
Szerző(k): EconomxÚjra feszültség támadt abból, hogy Janez Jansa szlovén miniszterelnök Orbán Viktor magyar kormányfő mellé állt. Bár Ljubljana megszavazza a helyreállítási alapot és a következő hétéves büdzsét, már Jansa koalíciós partnerei is felhördültek a kijelentései miatt, elítélve azokat. A Jansa-kormányt rendszeresen támadta eddig is a helyi ellenzék azzal, hogy Magyarországról finanszírozták a pártját gyanús cégeken keresztül, helyben magyar üzleti körök bevásároltak a médiában, valamint azért, hogy a szlovén lélegeztetőgépes korrupciógyanús üzletet végül Budapest vállalta magára.
Szerző(k): Szabó DánielMiközben a lengyel vezetés rossz hírt kapott azzal, hogy Joe Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke, tovább folytatódik a kormánykoalíción belüli "polgárháború".
Szerző(k): Barabás JúliaAz Európai Unió új vámtarifákat készül bevezetni amerikai importtermékekre a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) döntése alapján a Boeing amerikai repülőgépgyártónak nyújtott, tiltott támogatások miatt - jelentette be Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság kereskedelemért felelős alelnöke hétfőn az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA lengyel kormánykoalíció vezető pártjából, a Jog és Igazságosságból új parlamenti frakció szakadhat ki az elhíresült állatvédelmi törvény miatt, ami mélyen megosztja a párt politikusait.
Szerző(k): Barabás JúliaAkárki nyeri is az amerikai elnökválasztást, akár a szavazóurnáknál, akár a bíróságon, mindenképpen szörnyű politikai hangulatban, fele-fele arányban kettéosztott országban veheti át vagy folytathatja az Egyesült Államok vezetését, ahol a két oldal szavazói nem értenek szót egymással.
Szerző(k): Komócsin Sándor