Boris Johnson brit miniszterelnök és kormányának tagjai idegesek. Úgy vélik, a pekingi vezetés nem tett meg minden tőle telhetőt, hogy megelőzze a koronavírus-járvány elindulását Kínából, amiért a válság után majd számolni fognak vele.
Szerző(k): Komócsin SándorHogyan lehet lebonyolítani egy normális esetben nagy érdeklődésre számot tartó televíziós vitát, amikor az amerikai közvéleményt egyetlen dolog érdekli, az, hogy valahogy kibekkelje a koronavírus-járvány okozta felfordulást? A két demokrata elnökjelölt-aspiráns nem igazán boldogult ezzel a kihívással.
Szerző(k): Komócsin SándorFehéroroszország elnöke azzal fenyegetőzött, hogy ha Oroszország továbbra sem szállít kellő mennyiségű olajat a belarusz finomítók ellátásához, akkor megcsapolják az országot átszelő európai tranzitszállításokat.
Szerző(k): Barabás JúliaBernie Sanders szenátor az amerikai Demokrata Párt Donald Trumpjának látszik az eddigi előválasztások alapján: a párt elitje utálja, de militáns támogatóinak hadait ez nem érdekli. Olyan kampány jöhet az demokraták elnökjelöltjének megbízatásáért, amely egy romhalmazt hagy maga után.
Szerző(k): Komócsin SándorCharles Michel az EU állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke keresi a kompromisszumot az unió új hétéves költségvetésével kapcsolatban, amivel Magyarország is jól járhat. Egyelőre azonban még messze vannak a megállapodástól az EU-tagállamok.
Szerző(k): Komócsin SándorElon Musk amerikai nagyvállalkozó úgy gondolja, hogy egy amerikai milliárdosnak az ő cégénél, a Teslánál készülő járgányt kellene vásárolnia, ha úgy dönt, hogy villanyautót vesz.
Szerző(k): Komócsin SándorEgy texasi bíró szerint az amerikai kongresszus megtilthatja az amerikai intézményeknek, hogy egy cégtől vásároljanak.
Szerző(k): Csernátony CsabaDonald Trump amerikai elnököt állítólag a gutaütés kerülgette, amikor telefonbeszélgetésükben tudatta Boris Johnson brit miniszterelnökkel, hogy szerinte a brit kormánynak nem kellene lehetővé tennie a kínai Huawei részvételét az ország 5G-s távközlési hálózatának fejlesztésében.
Szerző(k): Komócsin Sándor