Súlyos vasúti baleset történt Horvátországban péntek este, a halottak száma kettőről négyre emelkedett, sokan megsérültek - közölte a Sziszek-Monoszló (Sisacko-Moslavacka) megyei rendőrség.
Szerző(k): Szabó DánielElkészült az gyógyszerhatóság vizsgálata a fiatalok körében népszerű manórúdról. Az OGYÉI 25 féle vizsgálata alapján kiderült sokkal több nikotint tartalmaz az Elf Bár, mint amennyit a hazai jogszabályok engednek, már nikotinmérgezés miatt többen kórházba is kerültek.
Szerző(k): Koncsek RitaAz osztrák Fronius az inverterei életciklus-elemzése során legutóbb arra is kíváncsi volt, hogy az egyik új modellcsaládjának mekkora a működése során a saját ökológiai lábnyoma. Jó hír, hogy az inverterek előállításához szükséges energiamenyiséget hamar megszolgálja, de az még inkább, hogy a Fronius ezek után úgy tervezte meg az új készülékeit, hogy azok minden főbb alkatrésze cserélhető legyen.
Szerző(k): Szabó M. IstvánSzeptember 1-jén indul el Magyarországon a felnőttek készségeit mérő eddigi legátfogóbb nemzetközi kutatás, a PIAAC második ciklusa. A felmérés a 16 és 65 év közötti népesség mindennapi életben és a munkavégzés során használt alapkompetenciáit, azaz szövegértési, elemi olvasási, számolási és adaptív problémamegoldó képességeit, valamint ezek munkaerőpiaci hasznosulását vizsgálja - adta hírül a KSH.
Szerző(k): Domokos LászlóA bíróság támogatja független jogi felügyelő kinevezését a Donald Trump floridai ingatlanában az FBI által lefoglalt iratok átvizsgálásához, a jogi lépést a volt elnök ügyvédei kezdeményezték hétfőn – írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA bitcoin esetében a bejelentett kereskedési volumen több mint fele valószínűleg egyáltalán nem történik meg vagy nem gazdasági jellegű. A Forbes becslése szerint június 14-én a globális napi bitcoin-forgalom az iparágban 128 milliárd dollár (52 875 milliárd forint) volt.
Szerző(k): Szabó DánielBefejeződött az egyik legkülönösebb baleset vizsgálata, ami Walesben valaha megtörtént. Tavaly októberben a helyiek szerint egész nap zúgott a környék, másnap reggelre viszont elcsendesült. Viszont egy szélturbinatorzót - földbe állt lapátokat, derékba tört és darabjaira szakad tartóoszlop maradványokat - találtak csak a közelben működő egyik áramtermelő egység helyén.
Szerző(k): Szabó M. IstvánClément Beaune francia közlekedési miniszter csütörtökön vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy a TotalEnergies olajipari óriáscég által előállított üzemanyagot használták-e az orosz hadsereg által Ukrajnában használt vadászgépeinek tankolására. A cég ezzel megsérthette az EU-s szankciókat.
Szerző(k): Szabó Dániel