Miközben a világ attól tart, hogy Oroszország nukleáris fegyverek bevetésére készül, Vlagyimir Putyin orosz elnök már most belekezdhetett az Európa ellen vívott sajátos háborújába, ami könnyen a NATO védelmi cikkejének határait feszegeti. A hibrid hadviseléssel a téli időszakot igyekezhet becélozni, hogy a legnehezebb időszakban bizonytalanítsa el a sebezhetőbb nyugati államokat, és ezzel tegyen egy talán utolsó koncentrált kísérletet az egységes fellépés szétzilálására.
Szerző(k): Sasvári MarcellJóváhagyta az orosz alkotmánybíróság a négy megszállt ukrajnai régió, Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja megye Oroszországhoz csatolásáról szóló dokumentumcsomagot. A vonatkozó határozatokat a bíróság honlapján tették közzé.
Szerző(k): Szász PéterFerenc pápa az orosz-ukrán háború kezdete óta többször szólalt fel az agresszió ellen, de eddig Putyint mint agresszort nem említette. Most fordulat állt be a pápai kommunikációban, ugyanakkor Zelenszkijnek is üzent - írja az NRP.
Szerző(k): Szász PéterA helyi hatóságok szerint az elmúlt napokban kevesebb orosz lépett át a szomszédos országokba, annak ellenére, hogy a Kreml mozgósítása még mindig tart. Vannak olyan átkelők, ahol a korlátozások vagy az orosz fellépés magyarázatot ad a jelenségre, de olyan határszakaszok is, ahol annak ellenére csökkent a forgalom, hogy egyébként szabadon lehetne átkelni.
Szerző(k): Szász PéterAz orosz embereknek nem pszichológusra van szükségük, akivel átbeszélnék a gondjaikat, és igyekeznének megoldást találni rájuk, hanem pszichiáterre, aki kórházban próbálja enyhíteni krónikus lelki betegségüket, amiből vélhetően soha nem fognak kigyógyulni. Nagyjából így látják társadalmukat az orosz elithez tartozó források, akik két oknyomozó újságíróval osztották meg véleményüket az elhúzódó háborúhoz alkalmazkodó oroszokról.
Szerző(k): Komócsin SándorVlagyimir Putyin orosz államfő igazi esélye az Ukrajna ellen indított háború megnyerésére nem az atomfegyver bevetése, mert az vélhetően egyet jelentene legalábbis a politikai öngyilkossággal, hanem a megtámadott országot támogató nyugati háttér szétzilálása. Erre kínálkozik néhány rövid távú, leginkább az idei télen elérhető lehetőség, ám az igazi, nagy tartalék egyelőre a játszma kártyapaklijában lapul.
Szerző(k): Komócsin SándorVlagyimir Putyin orosz elnök hatalmas rendezvény keretében hivatalosan is Oroszországévá nyilvánította a kínkeservesen népszavazásba erőltetett ukrán területeket. Beszédében a nyugati hatalmak liberális "fertőjét" firtatta, és azt ígérte, hogy Oroszország továbbra is saját, független útját fogja járni, nem válik gyarmattá.
Szerző(k): Sasvári MarcellAz Ukrajnában állomásozó orosz erők pénteken a háború egyik legsúlyosabb vereségének küszöbén álltak, még akkor is, amikor Vlagyimir Putyin elnöknek ki kellett volna hirdetnie az invázió során elfoglalt területek annektálását. Az ukrán hadsereg Ljimanban bekerítette a donyecki orosz katonai erőket.
Szerző(k): Szabó Dániel