Jelentős átmeneti változásokra kell számítani a dél-balatoni vasúti közlekedésben - közölte a Mávinform sajtóügyeletese péntek hajnalban az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz utazók jobban értékelik az utazást és üdülést, mint valaha. A Covid-19 delta- és omikron-variánsai miatti problémák ellenére több mint 80 százalékuk tervez 2022-ben utazást. Sokat akarnak utazni – és két évnyi korlátozás után költeni is.
Szerző(k): Molnár CsabaIndulnak a nagy lezárások a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal 660 milliárdos magyarországi szakaszának felújítása miatt, ezért módosul a menetrend. Február 1-jétől április végéig nem járnak a vonatok Délegyháza és Kelebia között, busszal lehet közlekedni. A változás 50 ezer embert érint, akik 20-45 perccel nagyobb menetidővel számolhatnak az átszállások és a buszos közlekedés miatt.
Szerző(k): Domokos ErikaÚjabb jelentős fázisához érkezett a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal magyarországi szakaszának felújítása azzal, hogy február 1-jétől Délegyháza és Kelebia között vágányzár mellett folytatódik a kivitelezés.
Szerző(k): Tér DiánaA világelitbe tartozó ausztrál vasércbányászati cégek úgy gondolják, megérett az idő arra, hogy akkumulátoros, elektromos hajtású vontató mozdonyokkal szállíttassák a nyersanyagukat a bányáikból a piacra. A lépés nem csak azért meglepő, mert a gigantikus méretű és erejű vontatómozdonyok piacán még épp csak megjelentek azok a cégek, melyek e technológiát kínálni kezdték, hanem mert a bányavállalatok eddig nemigen foglakoztak az energiatakarékossággal.
Szerző(k): Szabó M. IstvánKábellopás miatt nem működik a iztosítóberendezés a Keleti pályaudvarra bevezető vágányokon, ezért a kedd reggeli csúcsidőszakban a Budapest-Újszász-Szolnok és a Budapest-Hatvan vonalon jelentős menetrendi változásokat vezetett be a MÁV.
Szerző(k): Tér DiánaMiután a héten először vetett ki szankciókat Észak-Koreára atom- és rakétaprogramja miatt a Biden-adminisztráció, Phenjan tovább feszíti a húrt: vonatokról kilöhető mobil ballisztikus fegyvereket tesztelt.
Szerző(k): Szabó DánielA román vasút tájékoztatása szerint 10 órától Biharkeresztes és Nyírábrány határállomásokon sztrájk miatt nem fogadnak és nem indítanak Magyarország felé vonatokat bizonytalan ideig - közölte a Mávinform hétfő délelőtt Facebook-oldalán.
Szerző(k): K. Kiss Gergely