Egy meglepő című határozati javaslat került fel a parlament honlapjára, amelyet a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke nyújtott be: Kezdeményezés a szkíták honos népcsoporttá nyilvánításáról.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA miniszter szerint valójában már technikai részletkérdésekről vitáznak, ezért úgy érzi, az Európai Bizottság csak próbálja a határidőket tolni maga előtt, kipuhatolni, hogy a politikai környezet lehetővé teszi-e a Magyarországgal szembeni korlátozások feloldását.
Szerző(k): EconomxRendkívüli ülésen tárgyal csütörtökön a parlament a budapesti választási szabályok megváltoztatásáról. A módosítást a Mi Hazánk kezdeményezte.
Szerző(k): EconomxRon DeSantis floridai kormányzó hivatalában 24 percig feküdt egy igazgató ellilult arccal, felhasadt homlokkal, mire észrevették, hogy rosszul lett. A 74 éves Pete Antonacci egy heves, vitákkal megspékelt értekezletről viharzott ki hirtelen, és közel fél órán keresztül nem tűnt fel senkinek, hogy baj van. A már régóta szívbetegséggel küzdő igazgatót már nem tudták megmenteni.
Szerző(k): EconomxÁlmos Pétert, a Magyar Orvosi Kamara korábbi alelnökét választották a testület új vezetőjének további négy évre. Kincses Gyula korábbi elnök két hete jelentette be, hogy nem jelölteti magát.
Szerző(k): Koncsek RitaNapvilágot látott az MSZP-DK megállapodás névsora a közös 2024-es polgármester-jelöltekről az őszi önkormányzati választásokra. Már böngészhető a budapesti és az országos lista.
Szerző(k): Hercsel AdélGeert Wilders ünnepel: nagyobbat ment, mint bárki számított rá. Azonban még egyáltalán nem dőlhet hátra, ugyanis nem először fosztanák meg végül a hatalomtól.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) végzett a szerdai holland választásokon az első helyen. Miközben a közvélemény-kutatások alapján szoros küzdelmet prognosztizáltak az első négy párt között, a Geert Wilders vezette politikai alakulat viszonylag kényelmes előnnyel bizonyult a legnépszerűbbnek.
Szerző(k): Economx