Ivan Pilny kedden hivatalba lépett cseh pénzügyminisztert kellemetlen meglepetés érte: elődje, Andrej Babis nem hagyott pénzt a költségvetésben. Csehországban így vagy úgy, de még az idén választások lesznek. Akár két hónapon belül előrehozott, vagy októberben rendes szavazást írnak ki.
Szerző(k): Szabó DánielA közvélemény-kutatók továbbra is a toryk győzelmét jósolják a csütörtöki rendkívüli parlamenti választásokon, ám lehet, hogy csúnya meglepetésben lesz részük. Valamikor éjfél után már látszani fog, kinek lesz oka az örömre.
Szerző(k): Komócsin SándorMegszületett a megállapodás az új olasz választási rendszerről a jelenlegi kormánykoalíciót vezető balközép Demokrata Párt (PD), valamint az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (M5S), a Hajrá Olaszország (FI) és az Északi Liga között. A törvénytervezet kedden kerül a parlament elé - jelentette az olasz sajtó hétfőn.
Szerző(k): Domokos LászlóTherea May konzervatív brit miniszterelnök abban a tudatban kezdeményezhette április közepén az előrehozott választások kiírását, hogy ellenfele, Jeremy Corbyn a Munkáspárt elnöke még pártján belül is mérsékelten népszerű. Hogyan válhatott a szavazás előtti napokra kihívóvá a biztos vesztes?
Szerző(k): Komócsin SándorJoseph Muscat miniszterelnök pártja, a Máltai Munkáspárt győzött a szombati előrehozott parlamenti választáson Máltán. A személyét érő politikai támadások miatt idő előtti választásokat kezdeményező kormányfő vasárnap az előzetes eredmények ismeretében jelentette be pártja győzelmét.
Szerző(k): Szepesi AnitaA terveknek megfelelően megtartják jövő csütörtökön az előrehozott parlamenti választásokat Nagy-Britanniában - jelentette be Theresa May brit miniszterelnök vasárnap.
Szerző(k): Szász PéterMegkezdődött vasárnap reggel a helyhatósági választások második fordulója Horvátországban; hét órakor 55 városban, 102 járásban és nyolc megyében nyitottak ki a szavazóhelyiségek.
Szerző(k): Szász PéterMintegy 30 százalékos támogatottsággal az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (M5S) ígérkezik az egyre közelebbinek tűnő olasz parlamenti választások győztes pártjának, amelyre főleg a vállalkozók, a fiatalok és a munkások voksolnak - derült ki egy szombaton közölt felmérésből. A \"szélsőséges centrumpárt\" a szélsőséges az Északi Ligával léphet koalícióra, ami semmi jót nem ígér az eurózóna jövője szempontjából.
Szerző(k): Papp Zsolt