Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője szerint nehéz helyzetben van az ellenzék, hogy miként induljon a jövő évi európai parlamenti és önkormányzati választáson. Az elemző Orbán Viktor tusnádfürdői beszédéről is szót ejtett az InfoRádió Aréna című műsorában.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraSpanyolországban a konzervatív Néppárt (PP) győzött a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon, de nem szerezte meg az önálló kormányalakításhoz szükséges többséget.
Szerző(k): EconomxVasárnap választásokat tartanak Spanyolországban, a voksolás az előzetes várakozások szerint a szocialista kormány leváltását eredményezheti. A Néppártnak azonban valószínűleg a szélsőjobboldali Vox felé kell fordulnia, az önálló kormányzáshoz nem lesz meg a megfelelő támogatottsága. A Vox hatalomra kerülése márpedig egy felmérés szerint a spanyolok mintegy 60 százalékát aggodalommal töltené el.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennEgy évvel a ciklus vége és az európai parlamenti választások előtt távozóban az Ursula von der Leyen vezette Bizottság három ügyvezető alelnökéből kettő. Bár a Bizottságnak nyolc alelnöke van, komoly politikai érvágás és vezetési kihívás lesz a Bizottság és elnöke számára, ha váratlanul befolyásos és fajsúlyos politikusok szállnak ki az unió vezetéséből idő előtt. A történések kihatással lehetnek Ursula von der Leyen terveire és újraválasztási esélyeire is.
Szerző(k): EconomxTarlós István szerint a főváros nincs és nem is volt könnyű helyzetben, 33 éve tart a vita, hogy az a forrás, amit Budapest a központi költségvetésből kap, az sok, épp elég vagy kevés.
Szerző(k): EconomxSzűk többséggel, de megszavazta szerdán az Európai Parlament a természet helyreállítási rendeletet. A gazdák hevesen bírálták a mezőgazdaságot is érdemben érintő csomagot, a környezetvédő szervezetek pedig üdvözölték a döntést. A leromlott ökoszisztémák javítását célzó csomag elfogadása körüli politikai vita már a jövő évi uniós választási kampány előfutárának tekinthető, amelyben most alulmaradt az Európai Néppárt.
Szerző(k): Nagy KristófA mindig kompromisszumkész veterán holland miniszterelnök nem azonnal távozna. A novemberi választások utáni új koalícióig még irányítaná az ideiglenes holland kormányt.
Szerző(k): EconomxAz Európai Parlament tavaly megszavazta az európai választási rendszer reformjáról szóló javaslatcsomagot. Az elképzelés lehetővé tenné az újonnan bevezetendő úgynevezett transznacionális listára történő voksolást, valamint a bizottság elnökének közvetlen voksolással való megválasztását javasolja. A legfrissebb információk szerint a tagállamok többségének egyáltalán nem tetszenek a tervezett módosítások, így a javaslatokat illetően az egy év múlva esedékes EP választásokig nem várható radikális változás.
Szerző(k): Economx