A forint erősödéssel a BUX pedig emelkedéssel indította a napot a magyar parlamenti választások után. A blue chipek drágulása mellett a Mészáros-papírok is kilőttek. Mit várnak elemzők?
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA kormányt leváltani kívánó választók az elmúlt hónapokban elég egyértelmű elvárásokat fogalmaztak meg az ellenzéki pártokkal szemben: tegyék félre egyéni– és pártérdekeiket, hozzák ki a legtöbbet ebből a választási rendszerből és állítsanak ki egy jelöltet a kormánypártokkal szemben. Ez nem sikerült, de megdől még egy tévhit is.
Szerző(k): Szász PéterSzámos jelentős külföldi napilap számolt be hétfőre virradóra az Orbán Viktor vezette Fidesz nagyarányú választási győzelméről.
Szerző(k): Szepesi AnitaEz az állás a szavazatok 96,2 százalékának összesítése után.
Szerző(k): Domokos LászlóMegfagyott a hangulat a Lehet más a Politika eredményváróján.
Szerző(k): Szabó DánielAz Együtt tudomásul veszi a választás eredményét - mondta Juhász Péter, a párt elnöke vasárnap éjjel, aki bejelentette, hogy lemond az Együtt elnöksége.
Szerző(k): Szász PéterJó szívvel nehéz gratulálni, de én mégis megteszem - mondta Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd kormányfő-jelöltje.
Szerző(k): Domokos LászlóVona Gábor lemond a Jobbik elnöki posztjáról.
Szerző(k): Domokos László