Felgyorsította a koronavírus-járvány a fogyasztói szokások és az értékesítési lánc átalakulását a baromfiiparban, és bár a szektorban így is sok a bizonytalanság, még kedvezően is kijöhet az iparág a válságból. Az európai baromfi- és élelmiszeripar egyik meghatározó szereplőjével, a Tranzit Csoport vezérigazgatójával, Szabó Ákossal beszélgettünk.
Szerző(k): Kónya ÁdámA világjárvány miatt először visszaesés, majd fellendülés jellemezte a vállalatértékesítési és felvásárlási (M&A) piacot 2020-ban, közölte az Allen & Overy nemzetközi ügyvédi iroda legfrissebb negyedéves felmérésében. Az M&A ügyletek értéke 8 százalékkal, míg volumene 9 százalékkal esett vissza 2020-ban - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielKedden hackertámadás áldozata lett a lengyel CD Projekt Red (CDPR) játékfejlesztő. A cég szerint ellopták a Witcher 3, a Gwent és a Cyberpunk 2077 videójátékok forráskódját, a támadók zsarolóvírussal zárolták a fejlesztő gépeit és váltságdíjat követelnek a feloldásért. A cég visztont úgy döntött, nem fizet. Jól teszi? Ezt mondja a Sophos kiberbiztonsági cég.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA járvány második hullámára a vállalkozások rugalmasan reagáltak: ahol lehetett, lehetővé tették a távmunkát, illetve az elbocsátások helyett igyekeztek növelni a részmunkaidősök számát, reménykedve a gyors újranyitási lehetőségben. Ugyanakkor a nehezebb pénzügyi helyzetben levő kisebb vállalkozások nagy valószínűséggel tovább csökkentették a létszámot - derül ki a GKI Zrt. 1000 fős reprezentatív felméréséből.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA 30 éve 200 ezer forintból alapított debreceni családi vállalkozás története almakereskedelemmel kezdődött, mára viszont 70 milliárdos éves forgalmával az európai baromfiipar egyik legmeghatározóbb szereplőjévé vált. A közelmúltban befejezett, 15 milliárd forintos fejlesztései mellett a cég vezetője a nemrégiben jelentette be újabb, közel 20 milliárdos beruházásait. A Tranzit-csoport vezérigazgatójával, Szabó Ákossal beszélgetett a Napi.hu.
Szerző(k): Kónya ÁdámSzakértők szerint az ideológiai magyarázaton túl nehéz közgazdaságilag igazolni a magyar kormányfő legújabb álmát, nevezetesen hogy a magyar vállatok külföldi befektetéseinek hazautalt profitja megegyezzen a Magyarországra települt külföldiek innen elutalt nyereségével.
Szerző(k): Komócsin SándorÉvente mintegy 1500 tonna halat termel a Hortobágyi Halgazdaság, amely ezzel Európa egyik legnagyobb pontyhaltermelő halászata. Az év legforgalmasabb időszakában a gazdaság napi több tízezer kiló élő és feldolgozott halat szállít a boltokba. A pandémia azonban számukra is némi visszaesést hozott.
Szerző(k): Kónya ÁdámSzándéknyilatkozatot írt alá a svájci központú Stadler Rail Group és a Mészáros Csoport közös vegyesvállalat létrehozásáról - közölte a két cég közös közleményben kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi Anita