Kedden kora reggel a NAV razziázott Kerekegyházán egy élelmiszeripari cégcsoport telephelyén. Ezt megelőzően hajnalban őrizetbe vették a cégcsoport tulajdonosát is - írja a 24.hu. A portál úgy tudja, a NAV a cégcsoporton belül a Hírös-Vitálra koncentrál. Ez a cég 2017-ben bő 7 milliárd forintos állami támogatást kapott egy élelmiszeripari feldolgozóüzem építésére a kerekegyházi telepen.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSzerdán Észak-Buda sok lakásában nem lesz melegvíz, miután a Főtáv Zrt. folytatja a felkészülést a következő fűtési szezonra és folyamatosan végzi a távfűtési rendszer karbantartását - közölte a cég.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMíg áprilisban 169 ezer, addig júniusban 191 ezer fogalalkoztatott után érvényesítettek a járványnak leginkább kitett ágazatokra vonatkozó adókedvezményt - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára, aki szerint ez azt mutatja, hogy a gazdasági kilábalás már megkezdődött.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMiután a két amerikai űrhajós űrkabinja augusztus 2-án "csobbant" a Mexikói-öbölben, az USA űrkutatása látványos körülmények között visszajutott oda, ahol 45 éve tartott. A régifajta kabin feltámadása egy olyan cégnek köszönhető, amelynek PR-ja ugyan látványos, miközben alig tudunk róla valamit.
Szerző(k): Komócsin SándorA litván kormány felmelegítette az ötletet, hogy létrehozzon egy nemzeti légitársaságot, amely a lengyel LOT-tal és a lett AirBaltickal versenyezne. A bölcs vilniusi döntéshozókat nem tartotta vissza a régi terv elővételétől az asztalfiókból, hogy a litván légi ipar elmúlt évtizedei enyhén szólva nem hangosak a sikersztoriktól.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Barabás JúliaAlapvetően optimistán látják a világgazdaság helyreállásának esélyeit a cégvezetők, noha nagyon sok még a bizonytalanság. Egy új kutatás szerint a vállalatok túlságosan támaszkodnak a különböző állami támogatásokra, és ha most elhalasztják a fontos beruházásokat, az a kilábalást is megbéníthatja.
Szerző(k): Rácz GergőA vállalkozások versenyképessége egyebek mellett a bürokrácia csökkentésével erősíthető, ezért erre tett javaslatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) - közölte a szervezet elnöke szombaton az M1 csatornán az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Európai Bizottság intézkedéscsomagot fogadott el, amellyel az adózást kívánja méltányosabbá tenni azáltal, hogy fokozza az adóvisszaélések elleni küzdelmet, visszaszorítja a tisztességtelen adóversenyt és növeli az adózás átláthatóságát - jelentette be Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna